DR. VAS IMRE (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Bárándy képviselőtársam nem mondta, persze felsorolta egyébként, hogy melyik közfunkcióban megválasztott személy éppen melyik pártnak hogy volt a tagja, de ez továbbra sem jelenti azt, hogy egyébként akár a köztársasági elnök, akár az ÁSZ-elnök úr, akár az ÁSZ-alelnök úr éppen a kormányhoz vagy a Fideszhez lenne lojális.

Arra Schiffer képviselőtársam figyelmét felhívom, hogy természetesen minden pozíció, amiről itt beszélünk, valamelyik pártnak egyébként nem kinevezettje, hanem az Országgyűlés által választott személy; nyilván megállapítható a szavazások titkossága ellenére, hogy nagyjából melyik pártok támogatták. De ezt, hogy X. Y. párt támogatta, gyakorlatilag az elmúlt 21 évben természetesen mindig, többé-kevésbé meg lehetett állapítani. Az, hogy egy közjogi funkcióra valakit hosszabb időre neveznek ki, természetesen azt jelenti, hogy a feladatait hosszabb időtávon el tudja végezni, de ez nem jelenti azt, hogy ők be lennének betonozva. (Z. Kárpát Dániel: Ez most komoly?) Vannak természetesen ilyen funkciók, ahonnét nem lehet visszahívni, de például az OBH elnökét kifejezetten vissza lehet hívni, és ha erre nyilvánvalóan van politikai akarat, akkor őt vissza lehet hívni, és ezt a köztársasági elnök, illetve az országos bírói tanács teheti meg.

Úgy gondolom, hogy ezeket a dolgokat még mindig nem sikerült igazolni, úgyhogy köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu