DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A törvényjavaslatnak ahhoz a részéhez szeretnék hozzászólni, amely a fogyasztói árkiegészítésekről szóló 2003. évi LXXXVII. törvény mellékletét szeretné megváltoztatni. Számomra elképesztően megdöbbentő volt, amikor azt láttam, hogy ezt a törvényhelyet ilyen formában szeretné módosítani a kormányzat, ez ugyanis egy 16 milliárd forintos elvonásról szól a közösségi közlekedésből, ami egyrészt egy hatalmas összeg, másrészt amikor megnéztem az indokolásban, mi az, ami miatt a kormány úgy gondolja, hogy ez egy tartható terv - annak ellenére, hogy korábban minden fórumon arról beszéltek, hogy pluszösszegeket kell a közösségi közlekedés számára biztosítani -, meglepetten vettem tudomásul az indokolást, amit fel is olvasok: "A Széll Kálmán-terv szerint a közösségi közlekedés hatékonyságának javítása érdekében 2012-től olyan új intézkedések bevezetésére kerül sor, amelyek a költségvetési támogatási igények mérséklődésével járnak. A közösségi közlekedés hatékonyságának javítása lehetővé teszi, hogy a közösségi közlekedési vállalatok támogatására már kisebb összeget fordítson a költségvetés" - vagyis 16 milliárd forintos elvonást.
Ez számomra azért érthetetlen és megmagyarázhatatlan, mert nem látjuk ezeket az intézkedéseket, nem látjuk, hogy mi az, amivel 2012. január 1-jétől hatékonyabb lesz a rendszer, mi az, amit megtettek ahhoz, hogy ezt a 16 milliárdot úgy lehessen elvenni, hogy közben azt ne érezzék meg azok az emberek, akik a közösségi közlekedést akár Budapesten, akár vidéken igénybe veszik. Sajnálatos módon azt kell mondjam, hogy semmit, tehát ezek a tendenciák jegy- és bérletár-emelkedéssel fognak járni, az emberekkel fizettetik meg a rossz gazdaságpolitikájuk árát. Emlékeztetnék arra - egy statisztikai adat -, hogy csak Budapesten a tömegközlekedésben évente közel 1 milliárd utazás történik. Azt hiszem ez egy olyan komoly szám, amire oda kellene figyelni. Ez azt jelenti, hogy ennyiszer tesszük nehezebbé a budapesti és a Budapestre utazó polgárok életét, ha a közösségi közlekedésből úgy vonunk el pénzeket, hogy cinikus módon azt a magyarázatot adjuk, itt nem lesz semmiféle változás, hiszen a rendszer jobb lesz, és ezt meg se fogja érezni. Nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy ezt konkrétumok nélkül mégis hogy gondolták.
Hozzá kell tennem, hogy ezzel párhuzamosan olyan fideszes beadványt is találtunk, amely közösségi közlekedési adót vezetne be. Ennek a legnagyobb vesztesei szintén a budapesti vállalkozások lennének. Itt is azt látjuk az ígéretek ellenére, hogy a budapesti közösségi közlekedést - s ez igaz a vidéki városokra is, de természetesen Budapest a nagy vesztes ezekben az esetekben, hiszen neki van legjobban eladósodva a közösségi közlekedése - nemhogy bármiféle állami szerepvállalással segítenék, hanem még a maradék összegekből is elvonnak, ráadásul ezek az összegek évek óta nem emelkedtek.
Annál is fájóbb a közösségi közlekedési adó felvetése a fideszes fővárosi önkormányzati és országgyűlési képviselők által, mert ez a cégek korrigált nettó árbevételének az 1 százalékát vonná el efféle sarcként, vagyis még azt se vennék figyelembe, hogy melyik cégek veszteségesek és melyek nyereségesek, gyakorlatilag mindenkitől az iparűzési adó felének megfelelő összeget még pluszban elvennének. Hozzáteszem, amikor mi a fővárosban ugyanezt javasoltuk, de a fővárosi tulajdonban álló, gyakran elképesztően gazdaságtalan és pazarló gazdálkodást folytató cégeknél - náluk a mérlegfőösszeg 1 százalékának a befizetését írtuk volna elő -, ott az volt az érv, hogy ezt nem lehet kivitelezni, mert a törvényeknek nem felel meg. Most pedig, amikor a magánszektort kell megsarcolni, akkor a fideszes országgyűlési és fővárosi önkormányzati képviselők érdekes módon úgy gondolják, hogy ez igenis kivitelezhető, sőt, egyetlen üdvös útja annak, hogy megmentsük a közösségi közlekedést. De legalább ezzel párhuzamosan ne tennék azt, hogy ezt a plusz 16 milliárdot elvonják. Nem is értem, hogy ezt mivel tudják magyarázni, mert ami az indokolásban szerepel, az több mint közröhej.
Emlékeztetnék arra, hogy még azzal is elgáncsolták a közösségi közlekedést, s legfőképpen szintén a budapestieket, hogy Fellegi miniszter úr minden erejével azon volt, hogy a 120 milliárd forintos pályázathoz, amivel gyakorlatilag önrész nélkül tudtunk volna EU-pénzen villamos- és trolibuszeszközöket beszerezni, nem adta meg a támogató nyilatkozatot, s akkor ezek után azt kell látnunk, hogy még azok az összegek is csökkennek, amivel önök támogatnák a közösségi közlekedést, ami így valóban tömegközlekedéssé fog válni, és nem tudunk elindulni abba az irányba, hogy valamiféle minőségi váltást elérjünk ezen a területen.
Azt is el kell mondani - hogy maradjon meg ebben a körben az utókornak -, nagyon úgy tűnik, hogy ezáltal a közösségi közlekedés privatizációját készíti elő az állam, a jelenlegi kormányzat. Többször láttuk már ezt a módszert, hogy veszteségessé tesznek cégeket akár úgy, hogy alkalmatlan vezetőket tesznek egy cég élére, akár úgy, hogy a megfelelő kereteket és költségvetési számokat nem biztosítják hozzá, és ezzel majd el lehet érni azt, hogy a kiszervezéseket és a privatizációt meg tudják magyarázni. Jelen pillanatban pont a BKV buszüzletágának a privatizálása előtt állunk, és attól tartok, már nem vagyunk messze attól, hogy a MÁV, a Volán vagy más ágazatok privatizációját is bejelentse a kormány.
Egyébként Orbán Viktor is burkoltan utalt már arra, hogy vannak olyan területek, ahonnan ki kell vonulnia az államnak, s a szakértők megegyeztek abban, hogy abban a környezetben, ahogy ő ezt használta, ez a közösségi közlekedést is érintheti. Budapesten meg erre az események teljesen felfednek. S akkor természetesen jöhetnek majd az először talán fél évig, egy évig olcsóbb szolgáltatások, de utána a monopolhelyzetbe kerülő szolgáltatók az árakat természetesen fel fogják verni, a minőséget meg csökkenteni fogják, ráadásul a fekete- és szürkegazdaság fel fog lendülni. Bár Cséfalvay államtitkár úrral volt arról egy vitánk, hogy mi a fekete- és mi a szürkegazdaság, de nehogy félreértse, úgy fogalmazok, ezeknél a cégeknél az a minimum, hogy minimálbéren foglalkoztatnak például buszvezetőket, és a maradékot különböző módon adják oda. Tehát az állam adóbevételektől is nagy számban el fog esni.
Nem hiszem, hogy ez lenne az az út, amelyen el kellene indulni, nem hiszem, hogy a közösségi közlekedés az, ahonnan az elvonásoknak meg kellene történnie. Nagyon sok olyan terület van, ahol ezt meg lehet tenni - erre költségvetési módosító javaslatokat is benyújtottunk -, de ezt ne a közösségi közlekedésből tegyék. Inkább segítsenek, hogy ez a probléma országszerte, valamint Budapesten is megoldódjon, mert a felsorolt példák alapján jelen pillanatban úgy látjuk, hogy a kormányzat kifejezetten a budapesti embereknek üzent hadat, a fővárosban élő emberek nemhogy másodsorba taszítódnak, hanem olyan lehetőségektől is megfosztásra kerülnek, amikkel akár EU-s pénzeken élni tudnának. Amikor önök a kerületeket és a fővárost is ilyen nagy arányban bevették, amikor narancsossá vált az egész főváros, akkor arra hivatkoztak, hogy ezáltal a kormányzat és az önkormányzatok milyen jól együtt tudnak majd dolgozni. Nem ezt látjuk, hanem azt, hogy fideszes belharcok és háborúk vannak, s ez azt fogja eredményezni, hogy még az eddigi szinten sem fog működni sem a főváros, sem annak közösségi közlekedése.
Azt kérem tehát - egyébként majd egy módosító indítványt is benyújtunk ehhez -, hogy támogassák, ne ez legyen az a szektor, ahol elkezdik a megvonásokat. Tartsák be a kormányzati és a kormányprogramjukban tett ígéreteiket, pluszforrásokat adjanak erre a területre, és ne elvonjanak onnan.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés