FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Természetesen mind a fővárosi többséget biztosító Fidesz-KDNP-frakció és főpolgármester úr, mind az itt ülő parlamenti képviselői többséget adó frakciók tisztában vannak azzal a rétegvizsgálattal, ami azt mutatja, hogy kik használják a tömegközlekedési eszközöket, sőt, ezek megyei szintű lebontásokban is rendelkezésre állnak.
Nemcsak rászorultsági elv van, ezt hozzáteszem rögtön, persze a felszólaló feléjük próbált érzületi gondolatokat kifejteni, hanem van tudatosság is, hál' istennek, vannak, akik tudatosan használják a tömegközlekedést. És itt már nem biztos, hogy az anyagi helyzet függvényében szorulnak kényszerűségből a tömegközlekedés használatára, sőt, ha a mai és az e heti szmoghelyzetet ismerjük itt Budapesten, akkor nagyon örülnénk, ha minél többen a tömegközlekedést, a közösségi közlekedést választanák.
Mint említettem, az ismeretanyag ebben megvan. Ami az ötlettárházat illeti, az is megvan, ezzel a képességgel rendelkezünk; egyetleneggyel nem rendelkezünk: az ezeket megvalósító forrásokkal nem rendelkezünk. Ez az egyetlen gond. Tehát a legjobb ötleteinket is megöli nyomban a pénzhiány. Nyilvánvaló, hiszen több cikluson keresztül mi is voltunk ellenzéki képviselők, ezeket a gondolatokat ellenzéki képviselők részéről nem köti a pénzhiány, a legjobb gondolatokat is föl lehet vetni, nem számít az, hogy ennek esetlegesen milyen költségvetési felelőssége van.
Az a helyzet, hogy a kormányzás felelőssége viszont erősen köti a végrehajtói oldalt abban, hogy ez a gondolati szabadság, ami hangzásra jó, de megvalósítása a jelen helyzetben igen-igen nehézséges, akkor mit tegyen. És itt van az a határ, amit próbáltam az előbb Staudt Gábor képviselő úrnak is viszonválaszban elmondani (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hogy mi az az összeg, amivel egy állam finanszírozhat, mi az az összeg, amivel a magyar állampolgárok adóbevételéből, és mi az, amihez úgy néz ki (Az elnök ismét csenget.), hogy forrásokat kell keresni esetleg a működtető szervezeteknek.
Köszönöm szépen, elnézést, és köszönöm a lehetőséget, elnök úr. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés