SNEIDER TAMÁS (Jobbik): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ha már Zsigó képviselő úr egy történeti visszatekintést adott, akkor azért azt mindenképp állapítsuk meg, hogy sikertörténetnek nem nevezhető az elmúlt másfél év abból a szempontból, hogy a Fidesz a választási kampány idején azzal kampányolt, és azt próbálta elhitetni a lakossággal, hogy felkészült a kormányzásra, hiszen volt 8 éve arra, hogy felkészüljön ellenzékiként, majd amikor mégis megkapták a kormányrudat, és felállt az új kormány, mégis azt az egyetlenegy mondatot nem tudták betenni a végrehajtási törvénybe, ami akkor megakadályozhatta volna családok százainak a kilakoltatását.
A Bajnai-kormány ugyebár egy moratóriumot hirdetett, ami, azt hiszem, pontosan április 30-áig szólt, majd a választás után ez a moratórium lejárt, és nem történt semmilyen intézkedés ebben a tekintetben. Akkor történt, amikor a Jobbik képviselői, gyakorlatilag a Jobbik egész frakciója kivonult egy ötgyermekes család kilakoltatásához, ahol 60 állig felfegyverzett, páncélozott rendőr törte rá az ötgyerekes családra a házat, és így hajították ki a nagymamával együtt ezt a családot. Csak halkan jegyzem meg, hogy még azóta is van képviselőtársunk, aki koholt vád alapján még bíróságra jár, azért, mert akkor segíteni próbálta ezt a családot, illetve megegyezést próbált létrehozni az akkori úgymond vevő és a kilakoltatottak között, ami sikerült is volna, ha egyébként az a rendőrhadsereg nem érkezik meg.
Nos, ez tehát a történet elejéhez tartozik, csak hogy lássuk jól, hogy az, ami eddig történt, egyáltalán nem nevezhető sikerpropagandának vagy sikertörténetnek, és ráadásul, ha a számok tekintetében nézzük, bizony itt a végtörlesztést is maximum 60 ezer ember fogja igénybe venni, 60 ezer szerződésről fog szólni, legalábbis úgy néz ki jelen pillanatban, miközben rengeteg ember került rabszolgahelyzetbe, hiszen talán ez a legpontosabb definíciója annak, hogyha valaki, mondjuk, viszonylag jól kereső személyként 30 évesen, fiatalon már az elkövetkező 30 évre el van adósodva, oly mértékben, hogy gyakorlatilag soha nem mehet egy komolyabb nyári szabadságra, mert nem teheti meg, és majd 60 évesen letelik a devizahitel-adóssága, de ha közben természetesen bármilyen baj éri, ne adj' isten, egészségromlás vagy bármi ilyesmi történik, akkor egyszerűen hajléktalanná fog válni. Jelen pillanatban ez a helyzet, és ez jelenleg még a devizahitelesek 90-95 százalékát érinti, tehát még az 5-10 százalékán sem sikerült eddig segíteni.
Nos, egy hónappal ezelőtt az uzsorával kapcsolatos törvényjavaslat kapcsán már beadtunk egy pontosan erre hajazó javaslatot, legalábbis a kamat szempontjából, hiszen akkor kértük, hogy határozzuk meg pontosan, mi az uzsora fogalma, úgymond a bíróságoknak is adjunk iránymutatást, hogy mi, jogalkotók mit tartunk uzsorának, mert az uzsorával kapcsolatos törvény gyakorlatilag igen tágan fogalmaz ebben a tekintetben, pontosan úgy szól, idézem: "Aki más rászorult helyzetét kihasználva olyan különösen aránytalan mértékű ellenszolgáltatást tartalmazó megállapodást köt, amelynek teljesítése a megállapodás kötelezettjét, illetve annak hozzátartozóját, adott esetben eltartott személyt súlyos vagy további nélkülözésnek teszi ki, bűntettet követ el."
Most nyilvánvalóan ebbe nagyon sok minden belefér, a bírói szabadság lehetősége, hogy mit tartanak adott esetben rendkívül aránytalan mértékű kamatnak vagy tartozáskövetelésnek. Mi akkor mondtuk, és természetesen már felbuzdulva Orbán Viktor kijelentésén, hogy határozzuk meg 30 százalékban ezt a kamatmértéket. Akkor az volt a válasz, hogy ez egyelőre nem időszerű, nem kell ezt meglépni, s lám, négy hét telt el, és elénk került ez a törvényjavaslat.
Nos, természetesen, ahogyan már itt elhangzott, és azt hiszem, ezt minden párt el fogja mondani, hogy a törvényjavaslat támogatása egyértelmű mindenki számára, de látni kell, hogy vannak azért olyan kérdések, amelyek gyakorlatilag még egyáltalán nem tisztázódtak. Mindenképp el kell mondani, hogy ha másfél évig, mondjuk, egy ilyen törvénytervezet nem került elénk, azt nem pótolhatja az, hogy most gyakorlatilag a benyújtás után néhány óra alatt kell döntenünk erről a törvényről. Teljesen jogos az a felvetés, hogy miközben talán szombaton benyújtották, ma már tárgyalnunk kell, egyben általános, részletes vita van, már szavazni is fogunk róla, hogy adott esetben bizony számos probléma felvetődhet. Ugye, épp Rogán Antal képviselő úr jelezte az egyik problémát, ami egyelőre nincsen megoldva. Talán ha egy kicsit több időt adnak, egy icipicit, néhány nappal több időt adnak a képviselőknek, adott esetben a szakértőknek, hogy kidolgozzák a megfelelő javaslatokat, akkor nem kellene, mondjuk, majd megint két hét múlva előhozni ugyanezt a törvényjavaslatot is, mint ahogyan egyébként már nagyon sok esetben ez megtörtént.
Ha a bankoknál tartunk, még feltétlenül egyetlenegy gondolat: valóban megdöbbentő volt azt tapasztalni, hogy akár Erdélyben is ugyanaz a magyar bank, amelyik Erdélyben jó pár fiókkal rendelkezik - most hadd ne mondjak nevet -, feleakkora kamatokat kér ugyanolyan ügyletek tekintetében. Hogyan lehet azt megtenni, hogy gyakorlatilag egy hasonló helyzetű országban ugyanolyan típusú ügylet feleannyi kamattal működik? És mondom, egy magyar bankról van szó, jelentős részben magyar tulajdonú, illetve pontosabban: magyar menedzsmenttel rendelkező bankról van szó. Egyértelmű, hogy 500 milliárd forintos nyereséggel zárták éveken keresztül a bankok a különböző éveket a szocialista kormányzás idején egyébként, tehát igenis felelősséggel tartoznak a jelenlegi adósság rendezésében.
Mindenképpen el kell mondanom, nem értünk egyet azzal, hogy a bankok felé a Fidesz úgymond nyitott, és egyre puhább javaslatokat kíván majd a következőkben elénk terjeszteni, hiszen erről szól az, hogy a Bankszövetséggel állandóan konzultálni kívánnak.
(21.10)
Azzal még egyetértünk, hogy konzultálni kívánnak, de ha nem fog történni hathatós lépés, és nem mentik meg még azt a körülbelül 900 ezer vagy 1 millió hitelest, akit az a veszély fenyeget, mint mondtam, hogy akár egy egészségromlás esetén vagy bármilyen családi tragédia esetén tönkremegy a helyzetük, akkor itt az elkövetkező időszakban tömegével fognak jönni olyan esetek, amikre egyébként az eszközkezelőt továbbra is fent kell tartani. Ugye az eszközkezelő is most lett benyújtva, és csak egyetlenegy mondatban hadd említsem, hogy arról szól, az az egyik indoklása, hogy valószínűleg csak rövid ideig kell fenntartani ezt az eszközkezelő társaságot.
Kérem szépen, azért ne felejtsük el, hogy a jelenlegi szabályozás alapján két és fél év múlva alaphangon 15 százalékkal fognak megemelkedni a hitelek törlesztőrészletei; egyelőre ezt fektették le önök azzal, hogy akkor megváltoznak 2014-ben ezek a mutatók. Tehát magyarul: két és fél év múlva, ki tudja, megint milyen problémával fog természetesen már valószínűleg egy új kormányzat találkozni. Nyilvánvalóan azért, hogy ez ne történhessen meg, igenis a bankokat továbbra is határozottan rá kell szorítani arra, hogy továbbra is tegyenek lépéseket, és vállalják be azokat a kockázatokat, amelyeket ők maguk egyáltalán nem mértek fel. Erről már számos alkalommal volt szó itt a parlament falai között, úgyhogy azt már külön nem szeretném elmondani.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés