DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A 41. pontban foglalt módosító javaslathoz kívánok hozzászólni.

Itt arról van szó, hogy ki az, aki kérheti a joggyakorlat-elemző csoport vizsgálatát. Ennek az ajánlási pontnak az alapulvételével szeretnék rámutatni egy picit általánosabb problémára, ami egyébként sok helyen megjelenik ebben a törvényjavaslatban, többek között ennél az ajánlási pontnál is, hogy önök nem választják külön, mondhatnám azt is kicsit rosszmájúan, hogy szándékosan összemossák a bírósági igazgatási jogköröket a szakmai vezetői jogkörökkel. Az országos bírósági hivatal elnökének igazgatási kompetenciákat kell hogy adjanak, a Kúria elnöke pedig a szakmai vezető szerepet kell hogy ellássa. Ehhez képest például ebben a javaslatban is az jelenik meg, hogy nem a Kúria elnöke kérheti meg a joggyakorlat-elemző csoportot a vizsgálatra, hanem az országos bírósági hivatal elnöke. Miért? Szeretnék választ kapni erre. Tehát ha szakmai kérdésről van szó, akkor miért nem a Kúria elnöke az illetékes? Ha igazgatási kérdésről van szó, akkor természetesen a bírósági hivatal illetékes. Baka elnök úr egyébként a felszólalásában szintén erre mutatott rá általános jelleggel az általános vitában, hogy önök nagyon sok helyen ebben a javaslatban e két szerepkört összemossák. Én szeretném hinni, hogy egyszerűen szakmai hozzá nem értésből teszik ezt, és nem pedig valami más okból.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu