DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Bárándy Gergely beszélt a 6. számú módosító indítványról, amelyben a bíróság költségvetésének éves megállapításánál garanciát kíván a módosító indítvány arra nézve biztosítani, hogy a költségvetés nem lehet kevesebb az előző évi költségvetésnél.

Én azért is tartom fontosnak, hogy a képviselők, a kormánypárti képviselők megszívleljék ezt a módosító indítványt, mert bár önök mindig cáfolják, amikor mi azt mondjuk, hogy ez a törvény belemetsz a bírói függetlenségbe, és bizony olyan adminisztratív és egyéb eszközöket próbál meg bevezetni, amelyek ennek az önálló hatalmi ágnak a meghatározásánál a Magyar Szocialista Párt szerint elfogadhatatlanok, hogy ha önök ezt komolyan gondolják, hogy érdemes cáfolni ezt az állítást vagy legalábbis megpróbálni ehhez valamilyen módon viszonyulni, akkor fogadják el ezt a 6. módosító indítványt, amelyben az van, hogy az előző évi költségvetésnél nem lehet kevesebb a bíróságok költségvetése. Ez mindenképpen egy garanciális elem, érdemes megfontolásra.

Köszönöm szépen. (Dr. Bárándy Gergely tapsol.)

Forrás: parlament.hu