JUHÁSZ FERENC (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Én azt gondolom, nyilvánvalóan van számos olyan kérdés és számos olyan intézkedés, ami a szocialista kormányok rovására írható, és ebben itt vitát most éppen nem folytatunk. Egy dologban azonban biztos vagyok: polgárőrügyben nekünk nincs szégyenkeznivalónk.

Abban egészen biztos vagyok, hogy az a szabályozás, amit mi Európában először csináltunk, példaértékű, azt követően a finanszírozás is, amelyet egyébként végrehajtottunk, abszolút rendben volt, sőt mi több, a gazdasági válság időszakában, amikor a kormány már szigorú elvonásokra kényszerült bizonyos területeken, éppen akkor emelte meg a polgárőrségek támogatását a duplájára.

Azt szeretném mondani, hogy önmagában az a kezdeményezés egészen biztosan rendben volt, és megállapítom, hogy amit most önök megfogalmaznak, alapjaiban véve az is rendben van. Nincs ebben érdemi vitája a Magyar Szocialista Pártnak, miközben országnak, világnak szeretnénk jelezni, hogy ez nyilvánvalóan annak a beismerése, hogy a "két hét alatt rendet csinálunk, és kiosztunk néhány tockóst" politikája megbukott, sokkal inkább kell a társadalmi együttműködés, sokkal inkább kell a helyi közösségekre történő építkezés, amire egyébként ez alapot ad.

Ami a problémánk, és ebben Harangozó képviselő úrnak teljesen igaza van, hogy tudniillik az egyesületek engedélyezése, illetőleg az azokkal történő együttműködés rendőr-főkapitányi szintre történő delegálása egészen bizonyosan lehetőséget ad arra, hogy a mindenkori politika - és nem föltétlenül a Fidesz, hanem a mindenkori politika - direkt utasításainak megfelelően engedjék ezeknek a működését. Sokkal jobb volna, ha olyan garanciális elemeket lennének kedvesek beépíteni ebbe a törvénybe, ami ezt kizárja (Az elnök csengetéssel jelzi a hozzászólási idő leteltét.) a közösség érdekeiért.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu