TASÓ LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Utolsó alkalommal, csak, kedves képviselő úr, az álláshalmozásról. Tudja, a polgármesteri tisztség az tisztség, nem állás. Az állásokról inkább úgy lehetne beszélni, hogy mondjuk, van külső állású foglalkozása valakinek, amiből jövedelmet szerez. (Közbeszólás a Jobbik soraiból: Politikai állás!)

Bocsánat, még egyszer: tehát az állás az állás, az egy beosztás, az nem tisztség. Amit mi együtt ellátunk most még egy darabig, az egy kettős választás eredménye, két külön, önálló választásnak az eredménye. Annak a birtokában tették le a voksukat a polgármesterekre a választópolgárok, hogy tudták, hogy ők már képviselők is. Úgyhogy azt ne vegye már zokon, de mégsem fogadom el, hogy valaki kétségbe vonja azt a lehetőséget, hogy egy választáson a törvények szerint indulhat bárki - még az az állatfajta is, akit önök képviselőként degradálnak le alkalmanként, bocsásson meg! Tehát ez nem álláshalmozás véleményem szerint.

A másik pedig az, hogy Hajdúhadházon nem csak cigány bűnözők vannak, ahogy ön mondja általában, és egyébként nem csak azok szavaznak ránk, bocsásson meg; az a néhány százezer ember, aki a megyében, az a néhány millió, aki az országban, és az a 49 ezer, pontosabban 48 400, aki rám szavazott egyébként ebben a választási fordulóban 2010-ben, az mégsem a roma kisebbséget fedi csak le.

Egyébként meg nem kell minden egyes romát minden alkalommal betaposni, bedöngölni a sárba. Én nem azokat védem, akiket bűnözésen kapnak vagy éppen bűnöznek, szó sincs erről. Azokat védem, aki általában magyar emberként éli világát és roma származású. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu