KARA ÁKOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Muszáj elmondani újra és újra, a nyári időszakban voltak ilyen, azt gondolom - nem jó szó, hogy kritikus, hanem -, a kritikuson túli fölösleges hangulatot idehozó vélemények, igaz, hogy akkor nem a Parlament falai között, hanem általában a közéletben. Tehát a Fidesz-KDNP részéről szeretném megerősíteni, hogy semmiféle szándékunk, a legcsekélyebb, legkisebb szándékunk nincs semmifajta rabszolgamunka-törvénykönyvre - vagy nem tudom, milyen ellenzéki kifejezéseket használtak -, egy olyan új munka törvénykönyvét szeretne a Fidesz-KDNP-frakció, s ilyen tekintetben a kormány javaslatát vitatjuk a parlamentben, ami mind a munkaadók, mind munkavállalók számára kellő garanciát tud hozni.

Szerettem volna elmondani most a felszólalás keretében, hogy sokféle észrevétel hangzott el a parlamenti vita során a mai napon, és ebből is látszik számomra - és a helyben és az országban folytatott szakmai konzultációk tekintetében -, hogy hányféle érdeket és hányféle értéket próbálnak, azt gondolom, hogy jó szándékkal és sokszor okkal, néha ok nélkül, de azt gondolom, inkább okkal ennek a törvénynek a keretében látni, megfogalmaztatni velünk, jogalkotókkal. Nagyon érdekes és fontos hozzászólás volt még a reggeli órákban - a Jobbik részéről hangzott el, amit nem fogok tudni szó szerint idézni, ezért elnézést kérek, de az volt a lényeg -, hogy biztosan nem találkoztunk, nem találkozhattunk olyan munkaadóval, aki számára ez a törvény problémát okozna. Hát én tisztelettel jelzem, hogy találtam, ráadásul nem is egyet, és az illető cégvezető egy magyar tulajdonú kis-közepes vállalkozás vezetője volt, aki elmondta a kritikáit, észrevételeit.

Ezt most nyilván nem fogom részleteiben ismertetni, csak számomra is és mindannyiunk számára is tanulságos, hogy - még egyszer mondom - hányféle érdeket, értéket kellene nekünk itt megfogalmazni, illetve a törvénybe, a törvény szövegébe belefogalmazni, és ahogy mondtam a reggeli órákban, aztán utána be is tartatni az új munka törvénykönyve rendelkezéseit. Hiszen a felszólalók - sokszor figyeltem - olyan típusú problémákat hoztak, vetettek föl, amelyek jogos problémák lehetnek. Nyilván a képviselői munkája során mindenki sokféle problémával találkozik, találkozott már, és amikor itt elmondták, remélem - gondolom én -, jó szándékkal elsősorban, és nem valami politikai, párkommunikációs céljaikat figyelembe véve, tehát amikor itt jó szándékkal elmondták ezeket a konkrét vállalati, céges példákat, hogy esetleg milyen visszaéléssel találkoztak, vagy milyen visszaélést hoztak a tudomásukra, az a jelenleg hatályos munka törvénykönyvének a be nem tartásából fakadó dolog, amit nyilván nekünk majd át kell gondolnunk, hogy az új munka törvénykönyve alkalmazását, betartását hogyan tudjuk majd segíteni.

Meg kell hogy jegyezzem, nem hagyhatom szó nélkül: az LMP részéről a reggeli órákban nagyon sokféle sarkos álláspont fogalmazódott meg, és nekem rögtön eszembe jutott győriként, hogy amikor itt az új munkahelyek megteremtését és a munkahelyek megőrzését kilátástalannak tartotta az LMP, akkor nekem rögtön az jutott eszembe, hogy milyen érdekes volt ott helyben, de itt a Parlament falai között is sok hónappal ezelőtt végighallgatni - nem is egyszer, többször -, az új Audi-beruházással kapcsolatban azzal az LMP-s állásponttal kellett győriként döbbenten szembesülnünk - és itt jogos a többes szám, mert Győrben és Győr térségében azért megütközést váltott ki -, hogy úgy látszik, az LMP nem szeretné ezt az Audi-beruházást a maga 2100 munkahelyével, a beszállítói munkahelyekkel és azzal a lehetőséggel egyébként, hogy ennek a biztos munkahelyet nyújtó, biztos munkahelyet kínáló cégnek a keretében, a magyar átlag felett kereső, reményeim szerint sokáig ott dolgozó embereknek különböző, akár magyar kkv-knál, szolgáltatásban, különböző helyeken elköltött forintjaira, azt gondolom, nemcsak a győri térségnek, hanem az egész országnak szüksége van.

Nagyon bízom benne, és nem azért sarkítottam ki ezt a példát, és azért próbáltam ezt ilyen nyugodtan megfogalmazni, mert alapvetően nem gondolnám, hogy az LMP minden parlamenti képviselőjének ez lehetett korábban az álláspontja, de délelőtt olyan tónusban fogalmazott meg például Schiffer képviselőtársunk, elnök úr, aki egyébként nyugodtan szokta a dolgait megfogalmazni, de olyan tónusban fogalmazott meg véleményt, hogy azt gondoltam, erre mindenképpen érdemes visszatérni. Hiszen ő mondta például azt a szakszervezeti tisztségviselők ügyében, hogy ezer főig nem is kell, aztán később maga pontosította, tehát azért gondoltam, hogy erre a részre mindenképpen reagálni fogok.

Szeretnék még egy másik témát is felhozni, és hitem szerint ez is fontos kérdés és fontos téma, nevezetesen ez is a vitában hangzott el, hogy szakszervezet nem képviselheti a munkaügyi vitákban a dolgozót, a munkavállalót. Ezt nagyon határozottan állították egy ellenzéki párt részéről. Nagyon határozottan szeretném mondani, hogy az én legjobb tudásom szerint - legfeljebb majd a képviselőtársak helyreigazítják, akik a jogot nálam jobban ismerik, de az én tudomásom szerint - szó nincs ilyenről. Szeretném felhívni a figyelmüket arra, hogy ezzel a nézettel, ezzel az állásponttal nem tudok azonosulni, mert jogi garancia tekintetében ezen a területén semmivel sem tartalmaz kevesebb elemet a munka törvénykönyvének tervezete, amit most tárgyalunk.

Mi jelenthet tehát jogi garanciát arra, hogy a szakszervezet segítséget tudjon nyújtani a munkavállalónak? Itt van előttünk a tervezet, a 272. §-ában ezt tartalmazza, idézem szó szerint: a szakszervezet joga, hogy a munkavállalókat a munkáltatóval vagy ennek érdek-képviseleti szervezetével szemben anyagi, szociális, valamint élet- és munkakörülményeiket érintő jogaikkal és kötelezettségeikkel kapcsolatban képviselje. Szeretném megerősíteni, felhívni a figyelmet arra, hogy a Pp. idevonatkozó vagy erről szóló 67. § (1) bekezdése szerint a perben meghatalmazottként eljárhat a szakszervezet a saját tagja perében, valamint külön jogszabályokban meghatározott perekben. Tehát, tisztelt képviselőtársaim, ez a rész nemcsak az új munka törvénykönyve alapján, hanem a továbbra is élő, hatályos Pp. alapján is biztosítékot jelent arra, hogy a szakszervezet, a munkáltatói érdek-képviseleti szerv, illetve üzemi tanács munkaügyi perbeli fellépésére lehetőséget tudjon biztosítani.

Ha megengedik nekem, tisztelt képviselőtársaim, akkor még egy fontos kérdéskört szeretnék felvetni, talán picit előirányozva majdan a részletesebb vitát, amelynek, remélem, a tónusa, hangvétele picit nyugodtabb lesz, és akkor ott talán jobban el tudjuk kerülni az egész napos munka folyamán a túlzó állításokat, illetve az olyan tónusú kifejezéseket. A munka törvénykönyve tervezetének a 82. §-a azt mondja, hogy a munkáltató köteles megtéríteni a munkaviszony jogellenes megszüntetésével összefüggésben okozott kárt. A munkaviszony körében elmaradt jövedelem címén igényelt kártérítés maximális összege a 12 havi távolléti díj összegének felelhet meg. Ebben az összefüggésben fontos kérdés, hogy meddig tartanak, illetve adott esetben meddig húzódhatnak a munkaügyi perek. Ezt most itt nem tárgyaltuk ki kifejezetten, bár utalás volt rá, és azért gondoltam, hogy szóba hozom, de fontos kérdés, hiszen erről a szakbizottságban is - emlékeim szerint - beszéltünk.

Államtitkár úr elmondta, hogy a statisztikák azt mutatják, hogy ezeknek a pereknek a többsége 12 hónapon belül befejeződik. A munkaügyi bíróság előtt zajló perek gyors elbírálásához jelentős társadalmi érdek fűződik, az ebből eredő elvárást fejezi ki a Pp.-nek az idevonatkozó rendelkezése, a 353. § (3) bekezdése, amely szerint a munkaügyi tárgyalást, ha külön intézkedésre nincs szükség, leginkább a keresetlevélnek a bírósághoz érkezésétől számított 15 napon belül kell kitűzni. Szintén itt tartalmazza, a (4) bekezdésben, hogy a megszüntetett munkaviszony helyreállítására irányuló perben a bíróság soron kívül jár el.

Itt hívom fel a figyelmet, hogy mind a munkavállaló, mind a munkáltató és a nagyobb közösség érdeke is az, hogy ezek a perek mielőbb lezáruljanak. Ez a 12 hónap - gondolom - így nyer értelmet, ami megfogalmazásra került a törvénytervezet szövegében.

(16.00)

Véleményem szerint éppen ezért arra kellene törekedni, hogy a Pp.-ben meghatározott soronkívüliség szabálya ne csak akkor érvényesüljön, ha a munkavállaló a bíróságtól a munkaviszony helyreállítását kéri, hanem akkor is, ha a felmondás jogellenességének kimondását kéri a munkaviszony helyreállításának mellőzése mellett - tehát a másik esetben - a munkaügyi bíróságtól. Ez rövidebb ideig tartó eljárásokat, vagyis, ahogy megfogalmazódott a vita során, valóban többletterhet róna a bíróságokra, ehhez mindenképpen bizonyos feltételek biztosítása szükséges. Én azt remélem, hogy az igazságügyi reform mostani szándéka, amelynek az anyagait ezen a héten is tárgyalta itt az Országgyűlés, eljut oda, hogy ezen feladatok számára is tudjuk majd biztosítani a következő időszakban a kereteket és a feltételeket.

Köszönöm szépen a figyelmet, képviselőtársaim. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu