NYAKÓ ISTVÁN, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság tegnapi ülésén megtárgyalta a munka törvénykönyvéről szóló javaslatot. Kisebbségi véleményként, kérdésként a tárca képviselőjéhez az első kérdés az volt, hogy a bizottság előtt fekvő javaslatot hány munkavállalói szervezet támogatta. A tárca képviselője egy szakszervezet támogatásáról sem tudott beszámolni, pedig jól tudjuk, hogy a kormányhoz azért van egy-két közel álló szakszervezet. Ez már előrevetíti egyébként az összes munkavállalóra háruló terhet, amit ez a munka törvénykönyve jelent.
Azt már a sajtóból tudjuk, hogy a munkaadói szervezetek a kormány javaslatát támogatják, szeretik, sőt azt is tudjuk, hogy a törvényszöveg íróinak kezét egy-két nagy munkaadó maga irányította. Nos, az ő elnevezésükben is benne van a munka, de úgy látjuk, hogy nekik a politika színpadán már van képviseletük, ez pedig maga a kormány, maga a kormánypártok.
Tisztelt Ház! Ha a munka törvénykönyve jelenlegi formájában életbe lép, az 180 fokos fordulatot jelent egy évtizedek óta tartó töretlen folyamatban. Azt tudjuk és érezzük, hogy a tisztelt Ház ma a két világháború közötti időszakot modellezi. Ehhez díszletként most csatlakozni fog a Kossuth tér, ami brutális megszorítások idején megújul, vagyis inkább megrégiesedik, s a '44-es arculatát kapja vissza. Ebbe a sorba fog illeszkedni elfogadása esetén a munka törvénykönyve is.
(9.00)
Ez a két világháború közötti úri Magyarország munka, de inkább rabszolgamunka törvénykönyve. És ha innét tekintjük az egészet, akkor érthetővé válik, hogy a kormány miért verte szét az érdekegyeztetés rendszerét, s a helyette létrejövő valamiben, izében mit keresnek, mondjuk, az egyházak, és hol van belőle a kormány - bár az igaz, hogy már csak az ima segíthet a munkavállalókon.
Tisztelt Ház! A bizottság ülésén kérdésként fogalmazódott meg a minimálbér differenciálásának kérdése. Ez azt jelenti, hogy döntéstől függően az ország egyik szegletében ugyanannyi munkáért kevesebb minimálbér járna, mint az ország másik szegletében. A tárca képviselője, tisztelt hölgyeim és uraim, megerősítette a kormány ez irányú elképzelését. Ez szégyen! Ha mi, magyarok elutasítjuk a kétsebességes Európát, akkor elutasítjuk a kétsebességes Magyarországot is, elutasítjuk a munkavállalók megkülönböztetését, elutasítjuk az érdekegyeztetés szétverését, elutasítjuk a Horthy-Magyarország munkássanyargató szellemiségét, elutasítjuk a túlmunkát, az ingyenmunkát - és ezt a szemét munkát, amit most elénk raktak.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Természetesen kisebbségi véleményként elutáltuk ezt a javaslatot, arra kérjük, hogy a kormány vonja vissza, ez általános vitára totálisan alkalmatlan.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés