DR. LAMPERTH MÓNIKA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Bizottsági kisebbségi előadóként már jeleztem azt az alapvető különbséget az alkotmányügyi bizottsági vita és a plenáris ülés vitája között, amely az államtitkár asszony expozéjának köszönhető.

Az alkotmányügyi bizottságban Répássy államtitkár úr - csak baja ne legyen belőle, hogy ezt mondom - egy korrekt szakmai előterjesztést tett, amelyben bemutatta a törvénymódosítás célját, szakmai célját, annak módszereit, és erről egy korrekt szakmai, szakmapolitikai vita folyt. Itt azonban az államtitkár asszony nem tudott ellenállni a kísértésnek, és a fideszes politika alapvetését próbálta meg idehozni, jelesül, hogy ezen a területen, a közigazgatási eljárás területén, ami eddig történt, már a Fidesz-kormány érkezéséig, az mind rossz volt. Ilyen szavakat használt, hogy: elmaradott közigazgatást vettek át, meg látszatmegoldások születtek. Megpróbálja olyan módon beállítani, és erre utalt a fideszes vezérszónok is, mintha a nemzeti együttműködés rendszerében valami egészen csodálatos és új dolog történt volna, mintha máshogyan sütne a nap is. Igaz, hogy erre a választási győzelem után a miniszterelnök is utalt, hogy innentől máshogyan fog sütni a nap.

Úgyhogy én azt a beszédemet, kedves képviselőtársaim, amit írtam, egy nagyon korrekt szakmai beszédet, most félreteszem, és megpróbálom bemutatni azt, hogy miért nincs igaza az államtitkár asszonynak, miért volt az egyszerű és szimpla csúsztatás, itt-ott hazugság, amit elmondott. Mert én azt gondolom, azt azért mégiscsak tudni kell a választóknak, hogy ha a kormány még egy ilyen, egyébként szakmai és technokratának tűnő kérdésben is csak arra akar koncentrálni, hogy az elődjét megpróbálja valamilyen módon befeketíteni és a saját teljesítményét fényezni, akkor ezt egy ellenzéki képviselő nem hagyhatja annyiban.

Tehát az, hogy itt most valami paradigmaváltás történt volna, államtitkár asszony, ez egyszerűen nem igaz. Ugyanis a közigazgatási eljárási rendszerben a valódi paradigmaváltás 2004-ben történt, elmondom, hogy miért. Miről is szól a közigazgatási eljárás? Ez látszólag ilyen száraz, unalmas téma. Hogy a különböző jogi eljárásokban mit tehetnek az ügyfelek, vagy mi a jogosultságuk és mi a kötelezettségük a különböző szereplőknek, ezt határozzák meg az eljárási törvények. Van ilyen eljárási törvény a büntetőjogban, ez a büntetőeljárási törvény, van ilyen a polgári eljárásokban, ez a polgári perrendtartás. És amiről most beszélünk, ez a közigazgatási eljárásról szóló törvény, tehát hogy az államigazgatásban, a közigazgatási hivatalokban, a polgármesteri hivatalokban eljáró ügyfelek, állampolgárok milyen keretek között tudják érvényesíteni a jogaikat, vagy milyen kötelezettségek terhelik őket. És ez szól jogokról, felhatalmazásokról, határidőkről és egyebekről. Tehát végül is mégiscsak fontos, hiszen ha valakinek dolga van a hatósággal, akkor szeretné azt, hogy ott gyors, szakszerű, udvarias kiszolgálásban részesítsék, és jogos elvárása az a magyar állampolgároknak, hogy a közigazgatási eljárás ilyen legyen.

Nagyon hosszú ideig egy régi törvény szabályozta a közigazgatási eljárást Magyarországon, ez az 1957. évi IV. törvény volt. Akik az én korosztályomhoz tartoznak, vagy netán ennél idősebbek (Dr. Vitányi István jelzésére.), itt integet egy fideszes képviselőtársam, akivel együtt jártunk jogi egyetemre, ott ez egy szigorú buktató törvény volt, az '57. évi IV. törvény. De az a törvény nagyon hatóságközpontú volt.

(8.50)

Nagyon is azt a szempontot helyezte előtérbe, hogy a hatóság hogyan tudja az erejét, a hatalmát érvényesíteni kvázi az ügyfelek felett. Ez egy korszerűtlen, rossz szemlélet, amelynek valódi korrekciójára 1981-ben került sor, de az sem volt még az a szintű ügyfélbarát eljárási törvény, amit a XXI. században és egy jól működő demokráciában joggal várnak és kívánnak az emberek a különböző hatósági eljárásokban. Ezért, nagyon helyesen egyébként, 2001-ben, az első Orbán-kormány ideje alatt egy kormányhatározat alapozta meg azt, hogy milyen elvek mentén, hogyan kell egy új közigazgatási eljárási törvényt előkészíteni.

Azonban az Orbán-kormánynak már erre nem volt ideje, tehát én 2002-ben, amikor belügyminiszterként ezt a feladatot átvettem, akkor megerősítve azt a szakmai előkészítő kutató csoportot - Kilényi Géza nagy tekintélyű professzor vezetésével zajlott ez a munka -, arra kértem őket, hogy azt a munkát, amit elkezdtek, azt fejezzék be. Egy picit fel is gyorsítottuk akkor ezt a munkát, és hosszú, nagyon alapos egyeztetésekkel szakmai szervezetekkel, kutatókkal, tudósokkal, ágazatokkal - mert ez is nagyon fontos, hogy különböző szakmai ágazatoknak mi ebben az álláspontja - elkészült a törvénytervezet, amiben voltak jó kompromisszumok és kevésbé jó kompromisszumok, hiszen mindenki szerette volna benne látni a saját szempontjait.

De egy egészen bizonyos, hogy ez a törvény, ami 2004-ben végül is megszületett, a feje tetejéről a talpára állította a közigazgatás rendjét, hiszen egy hatóságközpontú eljárási rend helyett egy ügyfélközpontú eljárást alakított ki. Tehát amikor Szabó Erika államtitkár asszony most a nemzeti együttműködés rendszerének vindikálja ezt az eredményt, akkor azt kell mondanom, hogy nem mond igazat. 2004-ben itt, a parlamenti vitában az önök vezérszónoka Mikes Éva volt, és ő is elismerte, meg Gyimesi képviselő úr, ők is elismerték, hogy nagyon sok újítást hozott ez a törvénytervezet, a 2004-es új törvény, amely egy modern, ügyfélbarát, ügyfélközpontú közigazgatást alakít ki. És hogy ennek a végrehajtásában voltak zökkenők? Hát persze! Egy ilyen nagy átalakítás, egy ilyen nagyon erős új szemlélet, amit akkor elvártunk a közigazgatástól, hogy minden az ügyfelek érdekében történjék, ez nem megy egyik napról a másikra.

Tehát például, csak hogy mondjak példákat, amelyek ezt az ügyfélbarát, új megközelítést igazolják, például ez a törvény hozta be azt a szabályt, hogy nem lehet olyan adat igazolását kérni az ügyfelektől, amely az eljáró közigazgatási szerv nyilvántartásában szerepel. Tehát szemben azzal a 2004 előtti időszakkal, amikor az ügyfeleknek kellett egyik hivataltól a másikhoz szaladgálni, egy olyan új szabályt vezettünk be, hogy ez már a hatóságnak a dolga. Az más kérdés, mondom még egyszer, hogy a végrehajtásban bizony kell idő ahhoz vagy kellett idő ahhoz, hogy ezt az új szemléletet a közigazgatás magáévá tegye, és hogy nem az utolsó határidőket kivárva jár el ezekben az ügyekben, mert most is vannak egyébként olyan ügyfelek, akik azt kérik, hogy értem én, hogy elvégzi ezt helyettem a hivatal, de talán gyorsabb, ha én megyek utána, és egy-két nap alatt végigjárom ezt az egészet.

Tehát azt kell mondanom, hogy az ilyen esetek tapasztalatai meg még néhány olyan tapasztalat, ami indokolja, hogy bizonyos korrekciót elvégezzenek, az önmagában helyes célkitűzés. Tehát eszem ágában nem lenne ezt kritizálni itt a parlamentben, csak mindenesetre azt szeretném ezekkel a példákkal is bizonyítani, hogy a paradigmaváltás nem most következik be, ez a módosítás semmiképpen nem az, 2004-ben az eljárási törvény, az új eljárási törvény ezt elvégezte. Például itt hivatkoztak az előző fideszes vezérszónoklatban is a hatósági szerződés intézményére, a szabályainak a módosítására - hát a 2004-es változtatás hozta be ezt a hatósági szerződést is, azután több olyan új elemet, ami kifejezetten az ügyfelek érdekét szolgálta.

Azt kell mondanom, hogy az elektronikus ügyintézésre vonatkozóan is rendkívül progresszív volt ez az új törvény, és mi kritizáltuk már a tavalyi módosításkor is azt, hogy az új kormány, ahelyett, hogy végigvitte volna az elektronikus ügyintézésre vonatkozó szabályokat, ahelyett, hogy konzekvensen azokat a határidőket, amelyeket az előző kormány szabott arra nézve, hogy az elektronikus ügyintézés, az ügyfelek számára az elektronikus kapcsolattartás biztosítása megtörténjen, tehát ahelyett, hogy ezt végigvitte volna egy abszolút korszerű felfogásban, ahelyett fokozatosan tolja ki a határidőket.

Nem tudom, hogy a teremben ülő képviselőtársaim vagy akik a televízió előtt figyelemmel kísérik ezt a vitát, tudják-e, hogy az ügyfelek számára az elektronikus kapcsolattartás biztosítását 2011. január 1-jével tűzte ki célként a szocialista kormány. Az új kormány pedig, ahelyett, hogy ezt végigvitte volna, gyakorlatilag csak a határidőket írta át a papírokban, és én azt gondolom, hogy ez nem jó, hiszen a XXI. században jó lenne, hogyha minél előbb át tudnánk térni egy olyan rendszerre, ahol a lehető legszélesebb körben lehet már elektronikusan ügyet intézni.

Az embereknek, akiknek van munkahelyük, és remélem, hogy minél több ilyen ember lesz, aki a biztos munkahelye tudatában élheti meg a mindennapjait, nagyon drága az idejük, tehát nem szívesen fecsérlik arra az időt, hogy hivatalba járnak és hatóságoknál állnak sorba ügyet intézni. Sokkal egyszerűbb ezt számítógépen, elektronikusan intézni, no pláne annak a fiatal generációnak, akik számára már természetes, hogy így kommunikálnak, akik számára természetes, hogy a barátaikkal, mondjuk, a Facebookon tartják a kapcsolatot - remélem, ez nem minősül reklámnak -, akik számára természetes, hogy elektronikusan, e-mailekkel küldik el egymásnak az üzeneteiket, nos, én azt gondolom, nekik igazi paradigmaváltást az jelentene majd egy ilyen hatósági viszonyrendszerben, hogyha minél szélesebb körben garantáltan tudnák ezt biztosítani.

Tisztelt Képviselőtársaim! Én mindenesetre tehát azt szeretném bemutatni ennek a törvénymódosításnak a kapcsán és világossá tenni a Magyar Szocialista Párt álláspontját, hogy minden olyan kérdésben, amely az ügyfelek számára előnyös, abban a Magyar Szocialista Párt partner lesz, és támogatást fog adni a kormánynak. De abban nem vagyunk partnerek, tisztelt államtitkár asszony, hogy ebből a törvényből is egy ilyen alacsony színvonalú politikai sárdobálás legyen, hogy ami eddig volt, az mind pocsék, és ami most a nemzeti együttműködés fényes rendszerében történik, az meg mind csodálatos. Én azt gondolom, az ilyen szakpolitikai kérdésekben ezeket nyugodtan félre lehetne tenni, nem ezzel kellene foglalkozni, hanem tényleg azzal, hogy hogyan lehet jobb törvényt csinálni és nemcsak ilyen dumákban, hanem nagyon konkrét lépésekben.

Tisztelt Államtitkár Asszony! Kissé nehezményezem azt, hogy önök beszélnek a széles körű együttműködésről meg az alapos egyeztetésről, és itt egyébként pedig két olyan szervezetnek a véleményéről egy szó sem hangzott el, sem az ön expozéjában, sem a fideszes vezérszónoklatban, amelyik egyébként minden országgyűlési képviselőnek, én úgy tudom legalábbis, a címjegyzékből úgy láttam, vagyis legalábbis az alkotmányügyi bizottság tagjainak megküldték az észrevételeiket, és nagyon alapos érvekkel támasztották alá az aggodalmukat. Ez a Magyar Mérnöki Kamara és a Magyar Hidrológiai Társaság.

Úgyhogy én szívesen és örömmel olvastam, hogy az ön minisztere, aki egyébként most sem teszi tiszteletét a Házban, együttműködési megállapodást kötött a Magyar Mérnöki Kamarával és még más szervezetekkel, és szép ünnepség volt itt valahol a Parlamentben, szép fényképek készültek erről, híradások a pozitív nemzeti együttműködés rendszerének érzetét sugárzó, nagyszerű hangulatban; szerintem többre menne ez a szerencsétlen Magyar Mérnöki Kamara is - bocsánat, a "szerencsétlen"-t visszavonom, az a helyzetre vonatkozik, nem rájuk - meg a Magyar Hidrológiai Társaság is, hogyha nem együttműködési megállapodással fényeskedne itt az Orbán-kormány, hanem figyelembe venné azt, amit mondanak. Ők ugyanis abbéli aggodalmukat fejezik ki, hogy a vízügyi igazgatás irányítása egy kettős irányítás alá kerül, és a szakmai irányítás és egyéb irányítás szétválasztódik ezzel a módosítással, ami egyébként gondot és problémát jelenthet majd a mindennapi működésben.

Összegezve tehát, tisztelt államtitkár asszony, tisztelt képviselőtársaim, ennek a törvénynek a szakmai célkitűzései egyébként jók, zömében.

(9.00)

Azok a szakmai célkitűzések, hogy a 2004 óta eltelt idő tapasztalatait feldolgozva az ügyfelek érdekében kedvezőbbé tegyenek bizonyos eljárási részletkérdéseket, szerintünk jó. Egyébként a törvényalkotásnak normális rendje az, hogy egy alapos, körültekintő előkészítés után, amikor megszületik a törvény, annak a hatálybalépését követően bizonyos idővel elemzést, értékelést kell készíteni, mérleget kell készíteni, hogy hogyan hatályosult. Meg kell nézni, hogy melyek azok a szabályok, amelyek a jogalkotó céljaival összhangban jól érvényesültek, és meg kell nézni, hogy hol kell korrigálni. Ez természetes, normális rendje a jogalkotásnak. És nemcsak korrigálni kell egyébként, hanem az idő múlásával átalakuló társadalmi viszonyok, egyéb viszonyok következményeit is végig kell vezetni a joganyagon.

Tehát amit e tekintetben elgondolt a kormány vagy a szakemberei, az zömében jó. De azt szeretném illő tisztelettel kérni önöktől, hogy ha van egy egyébként jó törvény, amire lehet alapozni, és ahol lehet egy szerves fejlődést továbbvinni tényleg a magyar állampolgárok és az ügyfelek érdekében, akkor ebből ne csináljanak politikai harci terepet. Nem érdemes! Higgyék el, ha önök járnak egy kicsit a választóik között, ebből a mindenáron való egymásnak feszülésből hihetetlenül elege van már az embereknek. Hihetetlenül elegük van abból, hogy egyébként valótlanul itt ilyen sunyizás folyik. Sokkal inkább azt akarják, hogy az Országgyűlés az ő érdekükben működjön.

És ez most egy olyan törvény, ahol egyébként lehet közös felületet találni, lehet az együttműködésnek a rendszerét kialakítani, és ahogy a bizottsági állásfoglalásban is mondtam, vannak olyan ügyek, vannak olyan szabályozási elemek, amelyeket kritizálunk, ezt majd a többi hozzászólásban el is fogom mondani, talán nem a vezérszónoklat keretébe illik. Erre nézve, ezeknek a kijavítását célozva módosító indítványokat fogunk benyújtani. Ha ezeket a módosító indítványokat megszívleli a kormánypárti többség, akkor a Szocialista Párt elfogadja ezt a törvényt. Ha a módosító indítványaink süket fülekre találnak, akkor pedig nemmel fogunk szavazni.

Tisztelt Képviselőtársaim! A döntés az önök kezében van. (Derültség a kormánypártok soraiban.) Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu