DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Köszönöm szépen. Szilágyi képviselő úrnak szeretném még mondani, a vezérszónoklatában volt néhány dolog, amihez szeretnék egy-két szót szólni. Szó volt a szűrésről. A szűrés nyilvánvalóan egy tudomány, maradjunk abban, hogy kit, mikor, miért kell szűrni. Azzal teljesen egyetértek, hogy ha valakinek megtaláltak valami baját, akkor az egészségügy feladata, hogy ezzel törődjön. Szóval, tökéletesen egyetértek. Ha éppen nem törődik, annak vagy az az oka, hogy valaki hibázott az egészségügy rendszerében, vagy az az oka, hogy egyáltalán az egészségügy teljesítőképessége alatta van ennek, de ezt nem szeretnénk elérni.

A másik kérdés: nagyon tetszett az egészségtudatosság. Itt különböző a szemlélet - akkor már említem - a Kovács képviselő úr által elmondottakban, valamint az ön által elmondottakban. Igenis, a betegnek egészségtudatosnak kell lenni. Itt említettem a szombathelyi reanimációs programot. Úgy gondolom, anélkül, hogy valaki nem akar fejlődni, nem akar gyógyulni, anélkül nagyon nehéz gyógyítani.

Annyit szeretnék még mondani, Gyenes képviselő úr, hogy működés közben kell megváltoztatni a rendszert, nem forradalom van, hanem szép lassan próbáljuk átépíteni az egészségügyet. Egyébként, ott ülnek egymás mellett, tisztelettel, mind a két jobbikos képviselő úr hozzászólása teljesen szakmai volt, és én úgy gondolom, ezekhez a kérdésekhez ilyen hangnemű vita szükségeltetik.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu