KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ékes Képviselő Úr! Ön valószínűleg emlékszik rá, hogy az előző kormányzat egy viszonylag szűk többséggel, ráadásul koalíciós kormányként kormányzott, egy olyan koalíciós partnerrel, aki vitte az egészségügyi ágazatot. Sokszor vitában álltunk, nagyon éles vitában, az SZDSZ-es politikusokkal. (Balla György: Szavazáskor nem látszott! - Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Nem mentség...) Ez az egyik oldala a dolognak.
Sok dolog nem valósult meg abból, ami megfogalmazódott, pontosan ebből adódóan, mert éles támadások érkeztek a másik oldalról. Nem tudjuk most megmondani, hogy milyen rendszer jött volna létre akkor, hogyha az akkori elképzelések nagyobbik része megvalósul. Mint ahogy, tisztelt képviselő úr, most sem tudjuk (Balla György közbeszól.), hogy mi fog történni akkor, amikor létrejön a teljesen államosított egészségügyi rendszer, mert jövőre csak a megyei kórházakat, a nagy kórházakat, 2013-tól pedig az összes önkormányzati szakellátó intézményt államosítani fogják. Nekünk ugyanolyan kétségeink vannak ezzel a rendszerrel szemben, ennek a működőképességi rendszerével szemben, mint ahogy önöknek is fenntartásaik voltak azzal az elképzeléssel, mint amit az előző kormány is megfogalmazott.
Puskás képviselő úr, a szándék kapcsán egyébként, hogy a kormány betöltsön minden alapellátó helyet vagy háziorvosi körzetet, sajnálatos módon semmilyen garancia nincs arra, hogy akiknek megszűnik a praxisjoga 2015-ben, azok az orvosok Keletre fognak elindulni, betölteni azokat a körzeteket, amelyek nincsenek betöltve.
(17.00)
Nekem van egy olyan érzésem a napi tapasztalatok alapján, hogy inkább Nyugatra indulnak el, mert azt mondják, hogy szeretnénk megélni valamiből, és ehhez pénzt kellene keresni.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés