BANA TIBOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Jómagam öt módosító indítványt nyújtottam be a 2012. évi költségvetéshez, hármat önállóan, kettőt pedig frakciótársaimmal közösen. Ezekkel kapcsolatban szeretnék most röviden érvelni.
Első módosító javaslatomban a szentgotthárdi barokk templom belső restaurációjára különítenék el 100 millió forintos támogatást. Az ország harmadik legnagyobb barokk templomáról van szó, Szentgotthárd város egyik jelképéről. Pozitívum, hogy a tavaly elfogadott költségvetési módosító indítványomnak köszönhetően a szükséges munkálatok megkezdődhetnek. Ugyanakkor hozzá kell tennem azt, hogy az akkor elfogadott 100 millió forintos összeg helyett végül csak 82 millió forint érkezik meg erre a célra. Az érdemi felújításhoz mindenesetre mindenképpen szükség lenne további támogatásra, és nagyon örömteli lenne az, hogyha a szentgotthárdi csata 350. évfordulójára, azaz 2014-re a templom belső felújítása teljes mértékben megtörténhetne. Ehhez az indítványomhoz tehát ezért kérem képviselőtársaim támogatását.
A második javaslatomban, szintén a tavalyi évhez hasonlóan, az M8-as számú főút körmendi elkerülő szakaszával kapcsolatos munkálatok megkezdésére különítenék el 1 milliárd forintot. Egy rendkívül hosszú ideje húzódó kérdésről van szó ebben az esetben. A jelenlegi kormánypártok képviselői ellenzékben határozottan kiálltak az ügy mellett, elismerve annak fontosságát és sürgősségét. Bízom benne, hogy érdemi lépéseket tesznek ebbe az irányba, és támogatják ezt a javaslatomat is.
A harmadik indítványomban a Felsőszölnök és Kétvölgy közötti útszakasz kivitelezési munkálatainak megkezdésére irányoznék elő 500 millió forintos támogatást. Ezt a témát korábban írásbeli és szóbeli kérdés formájában is feszegettem már. Szóbeli kérdésemre Fónagy János államtitkár úr azt a választ adta, hogy nagy valószínűséggel elkülönítenek erre a célra összeget a jövő évi költségvetésben. Bízom benne, hogy ez valóban meg fog történni.
Szávay István frakciótársammal együtt nyújtottunk be egy javaslatot, amelynek a lényege az, hogy 100 millió forinttal növelnénk meg a nemzetiségi nevelési-oktatási feladatokhoz elnyerhető kiegészítő támogatás összegét. Meggyőződésünk, hogy a megfelelő színvonalú nevelés és oktatás jelenti a nemzetiségek anyanyelve és kultúrája megmaradásának legfőbb zálogát, ezért kérem azt önöktől, tisztelt képviselőtársaim, hogy támogassák ezt a javaslatunkat a Magyarországon élő nemzetiségek helyzetének előmozdítása, így a Rába-vidéken élő szlovének helyzetének előmozdítása érdekében is.
Végezetül néhány mondatot szólnék még a Magyar Zoltán képviselőtársammal közösen benyújtott javaslatunkról, melyben jelentősen, 3 milliárd forinttal megnövelnénk a Nemzeti Földalapban termőföldvásárlásra elkülönített összeget. A Jobbik Magyarországért Mozgalom a magyar termőföld magyar kézben tartása iránt elkötelezett pártként azt gondolja, hogy ideje lenne a hathatós lépések megtételének abban a tekintetben, hogy az állam végre valóban érdemben élhessen az elővásárlási jogával, különös tekintettel arra, hogy az idei évben ezzel kapcsolatban sajnos nem történtek érdemi lépések.
Én azt kérem önöktől, tisztelt képviselőtársaim, hogy támogassák az indítványaimat. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Jobbik padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés