DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Mindig megjelölöm a hivatkozást. Az Államadósság Kezelő Központ honlapjáról szereztem az adatokat, úgyhogy nagyon szépen kérem, ne tessék kétségbe vonni ezeket a hivatalos közleményeket. Pusztán arra hívtam fel a figyelmet, hogy ahogy a Bajnai-kormánynak sikerült kezelnie azt a válságot, önöknek most nem sikerült kezelni ezt; azért, mert a valóságtól elrugaszkodottan, mint egy zsolozsmamalom hajtják a magukét. Ha leszállnának a földre, szembenéznének a valósággal, nemcsak hátrafelé néznének, mert akkor orra buknak, akkor talán kicsit jobb lenne a kormány megítélése, ezzel egy kicsit stabilizálni tudnák a forintot, és jobb helyzetbe kerülne az államadósság pillanatnyi, forintban nyilvántartott értéke.
Egyébként igaza van önnek: ha erősödik a forint, akkor nominálisan csökken az államadósság. Én a tegnapi adatot mondtam, amikor egy igen rossz értéken volt. Tehát nagyon szépen kérem, a tudományos igényesség jegyében ne tessék kétségbe vonni azt, ami hivatalos közlésekre alapul.
Köszönöm. (Taps az MSZP padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés