DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Én két témáról szeretnék beszélni a költségvetési vitában. Először is, szeretném a széles nyilvánosság figyelmét felhívni arra, hogy a Magyar Szocialista Párt egy olyan alternatív költségvetési módosítójavaslat-csomagot nyújtott be a Ház asztalára, amely egy sokkal igazságosabb és racionálisabb költségvetésre tesz javaslatot. Ez az alternatív költségvetés Szekeres Imre, Boldvai László és mások szakmai munkáját dicséri, és én azt gondolom, hogy ha van a problémákat érzékelve a kormánypárti képviselőknek nyitott füle és szíve azokra a problémákra, amelyekre mi itt felhívjuk a figyelmet, akkor kell legyen ezek között jó néhány, amelyet támogatni fognak.

Az első téma, amiről szeretnék beszélni a Magyar Szocialista Párt közjogi kabinetvezetőjeként, az az Egyenlő Bánásmód Hatóság finanszírozása a következő évben. Tisztelt Országgyűlés! Ezt a hatóságot, az Egyenlő Bánásmód Hatóságot 2003-ban azért készítette elő, majd hozta létre Medgyessy Péter kormánya, mert úgy ítéltük meg, hogy szükség van egy olyan jogosítványokkal rendelkező szervezetre, amelyik segítséget tud nyújtani azoknak az embereknek, akik valamilyen oknál fogva hátrányos megkülönböztetést kell elszenvedjenek, akár munkahelyen, akár családon belül, vagy az élet bármilyen területén.

Az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz azok az emberek fordulhatnak, akik úgy érzik, hogy igaztalanul hozták őket hátrányos helyzetbe, és ennek a hatóságnak vannak eszközei arra nézve, hogy ezeken az embereken segítsenek. A munkahelyi megkülönböztetés, azért, mert valaki nő, vagy azért, mert valaki fogyatékkal élő, vagy azért, mert valaki cigány, ezeknek az embereknek ez a hatóság segítséget tud nyújtani.

Az Egyenlő Bánásmód Hatóságtól azonban ebben a költségvetésben olyan iszonyú mennyiségű forrást vonnak el, hogy legkevesebb a munkatársak felét el kell bocsátani, miközben most jutott el oda ez a szervezet, hogy már egyre szélesebb körben megismerik azok az emberek, akik a segítségére rászorulnak, és most fogják leépíteni azokat a munkatársakat, akik segíthetnének nekik. Ez egy ilyen nehéz helyzetben lévő országban embertelen, s hozzáteszem, van olyan módosító indítvány, szégyellje magát, aki ezt beadta, aki még ezt a kevés pénzt is el akarná vonni.

Tehát arra kérem a fideszes képviselőtársaimat, hogy ha van érzékenységük ezeknek a kiszolgáltatott embereknek a megsegítése iránt, vagy az élethelyzetük megértése iránt, akkor szíveskedjenek többletforrásokat biztosítani, támogatni az Egyenlő Bánásmód Hatóságot.

A másik téma, amiről szeretnék beszélni, az önkormányzatok költségvetése, illetve az önkormányzati feladatellátás körében a közoktatás jövő évi finanszírozása. Tisztelt Képviselőtársaim! Hallottam ebben a vitában is jó néhányszor, de a nyilvánosság előtt előszeretettel mondják azt a fideszesek, hogy a Bajnai-kormány 120 milliárdot kivont az önkormányzati finanszírozásból, és hogy ez milyen drámai következményekkel járt. Igen, az egy nehéz év volt az önkormányzatok számára, nem csak az önkormányzatoknak, mindenkinek, hiszen gazdasági válság volt, de szeretném önöket emlékeztetni arra, hogy igaz, hogy Bajnai miniszterelnök azt mondta, hogy a 120 milliárd elvonás az önkormányzatoknál kőbe van vésve, de aztán a nagyvonalúságát és a széles látókörű hozzáállását dicséri, hogy a frakcióegyeztetések során, a parlamenti vita során ez a 120 milliárd 86-ra olvadt. Magyarul, 34 milliárd forintot sikerült visszahozni az önkormányzatok finanszírozására a belső egyeztetések okán. A legjobb értelemben vett önkormányzati lobbi ezt akkor a Magyar Szocialista Párt frakciójában, képviselőcsoportjában el tudta érni.

Nem kevesebbet kérünk most önöktől, de nem is többet, körülbelül ennyit: 33 milliárd forintot javaslunk az önkormányzati szektornak átadni, ahogyan erről Varga Zoltán képviselőtársam, az MSZP önkormányzati kabinetvezetője beszélt.

(14.30)

Tehát amit mi el tudtunk érni egy ugyancsak nehéz gazdasági helyzetben, azt gondolom, hogy ennyit el lehetne várni azoktól a fideszesektől, Kósa Lajostól és a többiektől, akik egyébként otthon fennen hirdetik, hogy milyen hihetetlen jól tudnak ők politizálni a településük érdekében. Itt a lehetőség, képviselő hölgyek és urak, meg kellene ragadni!

A közoktatás finanszírozásáról. Egészen elképesztő az a zűrzavar, ami a közoktatás körül ma van Magyarországon. Benyújtották a törvényt, Hoffmann államtitkár asszony itt érvelt a héten, és mindenki más egyébként kritizálta, és az önkormányzati finanszírozás oldalánál is és a közoktatási törvénynél is jól látszik, hogy nincsen benne a költségvetésben 2012. szeptember 1-től az önkormányzati normatíva feletti tényleges működésre fordítandó része a közoktatásnak. Magyarul, senki nem látja, nem tudja, hogyan lesz finanszírozva szeptember 1-től az oktatási intézményrendszer.

A Fidesz államosítani akarja az iskolákat. Orbán Viktor nagyon, mások kicsit kevésbé. Hogy ebből mi lesz majd jövő év szeptember 1-től, ezt én ma nem tudom megmondani, a költségvetésből se lehet kiolvasni. De vannak, akik ezt úgy értelmezik - ebben a Házban is elhangzott már -, hogy 2012. szeptember 1-jétől, amikor állami iskolák lesznek már, akkor az önkormányzati normatíva folyósítását beszüntetik, és az önkormányzati normatíva és a tényleges működési költség közötti összeget pedig valamilyen módon az önkormányzatoktól el fogják vonni. Van olyan elgondolás, hogy az iparűzési adó egy részét vonják el, van olyan elgondolás - vagy legalábbis ilyen folyosói pletyka -, hogy majd más technikával veszik el, és majd az önkormányzatok adókivetési joga, többletjogosítványa lesz az az üres csekk, amit majd helyben kell kitölteni. Magyarul az önkormányzatokat rá akarják kényszeríteni arra, hogy a lakosságot adóztassák meg, és abból próbálják meg az elvitt pénz fedezetét valahonnan megtalálni.

Kaposvár városban sem a polgármester, sem az alpolgármester, sem az oktatási bizottság elnöke semmit nem tudott mondani arról, hogy 2012. szeptember 1-jétől hogyan finanszírozzák majd az iskolákat. Úgyhogy én - szeretettel köszöntöm új államtitkár urat, akit még nem láttunk, én legalábbis önnel itt a parlamentben nem találkoztam - államtitkár úrtól azt kérem, most itt van lehetőség, soron kívül kaphat szót, szíveskedjen már egy kétpercest megnyomni, és elmondani itt a széles közvéleménynek, hogyan lesznek 2012. szeptember 1-jétől finanszírozva az iskolák. Higgye el, nagyon sokan kíváncsian várják.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu