JUHÁSZ FERENC (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! E késői órán talán megengedik nekem, hogy ne a gazdaság fő sodrával, és ne a fő gazdasági mutatókkal, illetőleg a költségvetésben erre utaló adatokkal foglalkozzam, hanem hadd foglalkozzam egy olyan területtel, nevezetesen a honvédelemmel, amely az elmúlt esztendőkben a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt retorikájában hihetetlenül erős mondatokat fogalmazott meg. Olyanokat, amikor a védelemgazdaság finanszírozásáról, a honvédelem finanszírozásáról volt szó, hogy az, amit az előző kormány nyújt és mutat, az már hazaárulás, kiárusítjuk a hazát a románoknak, kiárusítjuk a hazát a szlovákoknak. Azaz mindig volt olyan ellenség és ellenfél, ami miatt nagyon meg kellett támogatni a Magyar Honvédséget, és mindig volt ok arra, hogy a honvédelem támogatása, finanszírozása területén kevésnek ítéljék azt, amit kapott.

Eljött az igazság órája az elmúlt esztendőkben, és ez az igazság nagyon-nagyon keserű. Nagyon-nagyon keserű mindazok számára, akik értik, ismerik, tudják, hogy a magyar honvédelemnek mi a feladata, a feladatához szükséges rendszer körülbelül milyen módon finanszírozható, üzemeltethető, mennyi az a minimumforrás, amennyivel el tudja látni az alaprendeltetését anélkül, hogy veszélyeztetné az újraszervezhetőséget, hogy veszélyeztetné az újrafelépíthetőséget, hogy veszélyeztetné az ismételt felzárkózást.

A Magyar Honvédség finanszírozása az elmúlt esztendőben a GDP 1 százaléka volt, most pedig ebben a költségvetésben 0,8 meg egy kicsi környékére zuhan. Ez, tisztelt képviselőtársaim, azt jelenti, hogy pontosan feleannyi GDP-arányos támogatása a védelemnek, mint volt öt évvel ezelőtt, akkor, amikor hazaárulásnak számított az a mérték, lévén, hogy olyan alacsony volt.

Nem gondolom, hogy az ország gazdasági helyzete, a jelenlegi szituáció lehetővé tenné azt, hogy azzal a mértékkel és léptékkel mérjünk, mint ahogy a NATO és az Európai Unió sok-sok tagállama teszi. Nem gondolom azt, hogy az ország teherbíró képességén túl iszonyatosan nagy összeget kellene fordítani a védelempolitikára, de határozottan mondom és gondolom, hogy ha ezt a szintet fönntartják, akkor a következő egynéhány esztendőben a Magyar Honvédség lényegileg felszámolódik. Azért számolódik föl, mert noha a 200 milliárd forint látszólag nagyon sok, de ha figyelembe vesszük, hogy ennek javarésze bér, bérjellegű kiadás, és egy nagyon kicsi üzemeltetés, a nemzetközi tagdíjak és kötelezettségvállalások eredményeképpen érdemben fejlesztésre, kiképzésre nem marad pénz. Nem marad arra pénz, hogy a katonáknak fegyvert, a fegyverekbe lőszert, ezekhez megfelelő gyakorlóidőt biztosítsunk, hanem marad a puszta tény, hogy vannak emberek, akiken egyenruha van, vannak fegyverek, amelyekben egykor volt lőszer, és vannak olyan katonák, akik még emlékeznek bizonyos dolgokra, bizonyos műveletekre.

Nagyon-nagyon sajnálatos, hogy minden próbálkozásunk ellenére nem sikerült elérni, hogy egy társadalmi közminimumot határozzunk meg arra vonatkozóan, hogy mi az, ami még elfogadható. Nem mentünk nagyon messzire. Mi, amikor javaslatot tettünk, ez a GDP 1 egész százaléka körül volt. Sajnos a képviselőtársaim inkább támogatták azt, hogy a MOL-ra fordítsunk, vásárlásra nagyon-nagyon sok pénzt, hogy a tehetősebbek adó-visszatérítésére nagyon sok pénzt fordítsunk, ám ellenben nem tartották fontosnak, hogy a honvédelemre fordítsunk pénzt.

Mi, Mesterházy Attila aláírásával, beterjesztettünk egy olyan módosító javaslatot, amelyről a képviselőtársaim már az elmúlt percekben és napokban beszéltek, de amelynek nagyon-nagyon fontos, markáns eleme az, hogy miközben az adórendszert átalakítjuk, aközben a nyert megtakarításból, illetve többletbevételből azokat a területeket, mint például oktatás, egészségügy, nagyon jelentősen megtámogatjuk, de - és itt van a lényeg - ebből az összegből jutna egy kicsi a magyar honvédelem támogatási többletére is. Ebből nem lehetne nagyon-nagyon ugrálni, nem lehetne azt mondani, hogy a szükséges minimumot megkapta, de az az igazság, hogy talán az éhenhalást el lehetne kerülni - ezt értsék képletesen - a Magyar Honvédség területén, ha ezt az összeget megkapnák.

Éppen ezért én amellett szeretnék agitálni, hogy gondoljanak bele az önök elmúlt egynéhány évi kommunikációjába, gondoljanak abba bele, hogy Magyarországot nemcsak gazdasági értelemben, hanem ezer más értelemben is fenyegeti veszély. Nem sorskérdésekről van itt és most szó ebben a pillanatban, hiszen akkor sem volt igaz, hogy fenyegetnek bennünket szomszéd államok, amikor mondták, de láttuk a délszláv térségben, mondjuk, egy évtizede, hogy milyen konfliktus bír kialakulni egyik pillanatról a másikra. Láttuk Európa és a világ számos pontján, hogy általában a fegyverek a végső megoldást jelentik a politika számára, és mindig vannak olyanok, akik a végső megoldást keresik. Ebben a szituációban nem megengedhető, hogy a Magyar Honvédség kiszolgáltatott legyen, nem megengedhető, hogy az ország kiszolgáltatott legyen.

Éppen ezért kérem azt, hogy támogassák ezeket a módosító javaslatokat - kettőről van szó szám szerint -, és egyébként utasítsák el azokat, amelyek még e kevés pénzből is elvenni kívánnak. Mert az az abszurd helyzet állt elő, hogy miközben teljesen éhkoppon van a rendszer, aközben néhányan még vették az erőt, a fáradságot, és őszintén szólva azt gondolom, hogy kicsit félretették a lelkiismeretüket, és levettek ebből az összegből. Én nem javasolnám, sokkal inkább kérem, segítsék azt, hogy a Magyar Köztársaság egyik megbecsült intézménye megőrizhesse működőképességét, hogy a Magyar Köztársaság egyik büszkesége az intézmények területén az elkövetkezendő időszakban is kaphasson kevés oxigént. Nem lesznek nagy ügyek még így sem, nem lesznek nagy fejlesztések még így sem, de remény van arra, hogy nem pusztul el egyszer és mindenkorra az a kultúra, az a tudás, az az ismeret, ami ebben a rendszerben benne van. Kérem tehát, hogy támogassák a módosító javaslatainkat.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu