DR. DOROSZ DÁVID (LMP): Köszönöm szépen. Csak két dolgot szeretnék hangsúlyozni, és szeretném kérni egyrészt az államtitkár úr, illetve a minisztérium, illetve a kormánypárti többség támogatását azon javaslataink megfontolása és támogatása végett, amelyek egyrészről az áldozatok megsegítését szolgálják, és nagyobb jogosítványokat és nagyobb erőforrásokat biztosítanak egyrészt az áldozatoknak, másrészt az áldozatvédelmi szolgálat számára.
Másrészt szeretném még egyszer nagyon hangsúlyosan hangsúlyozni azt, hogy a mediáció mint intézmény nagyon jól bevált a büntetőeljárásban a bűncselekmények kapcsán is, nem látunk egyetlenegy olyan racionális indokot, hogy a sokkal súlyosabb, sokkal nagyobb károkat okozó cselekményeknél alkalmazzuk a mediációt, itt pedig nem alkalmazzuk. Ez olcsó és hatékony módszer, éppen ezért szerintünk meg kellene fontolni azt, hogy ezt mindenképpen bele kell venni a szabálysértési törvénybe. Ez nagy hiányossága volt az eddigi szabálysértési törvénynek is, és nagy hiányossága ennek a javaslatnak is, de még nem késő, hogy ezt pótoljuk.
Nagyon sok olyan eset bizonyítja a mediáció sikerességét, amelyben az áldozatok valódi kárpótlást és valódi megbékélést találtak annak során, ahogy az elkövetőkkel kapcsolatba kerültek, és az elkövetők tudták rendezni azokat a problémákat, amelyeket okoztak, és közvetlenül és gyorsan kárpótlást kaptak az áldozatok.
Úgy gondoljuk, hogy egy olyan büntetőpolitikát kell folytatni, ami a tettesek mellett egyre nagyobb hangsúlyt helyez az áldozatokra is, és egyre nagyobb figyelmet fordít az áldozatokra is. Ennek alapján kérem, hogy majd a módosító javaslatainkat fontolják meg, illetve támogassák.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés