DR. GRUBER ATTILA, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon érdekes bizottsági vita folyt az alkotmányügyi bizottságban, amikor a helyi önkormányzatokról szóló T/4864. számú törvényjavaslatot tárgyaltuk meg.
A bizottság előtt az illetékes minisztérium, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára egy rövid expozéban vázolta az elmúlt idők történéseit, az önkormányzatisághoz kapcsolódó alapjogszabály, az önkormányzatokról szóló törvény eddigi funkcióját, eddigi működését. És ha ebben a keretben vizsgáljuk a bizottságban történteket, meg kell állapítsuk, hogy annak az alaptörvénynek, amely a közjogi rendszerünk megújítását tűzte ki célul, az egyik legfontosabb eleme a helyi önkormányzati rendszer. Ennek mint sarkalatos törvénynek illeszkednie kell az alaptörvényhez, és illeszkednie kell a hozzá kapcsolódó többi jogszabályhoz is. De ezen túlmenően az önkormányzati rendszer valamennyi szereplője, polgármesterek, képviselők, illetőleg a képviseltek is úgy ítélték meg, hogy az elmúlt 20 esztendő tapasztalatai, az elmúlt 20 esztendő jó és rossz szabályozási elemei mindenképpen felülvizsgálatra szorulnak.
Hogy ezt nemcsak mi véltük úgy, azt hiszem, egy korábbi kormány korábbi miniszter asszonya annak idején hasonlóképpen vélte, hogy az elmúlt időszak, az akkori elmúlt időszak tapasztalatait áttekintve célszerű áttekinteni az egész önkormányzati struktúrát. Ennek a fejlődésnek természetesen a képviselő asszony is hangot adott a bizottsági ülés vitájában.
Fontos azt is látnunk, hogy nemcsak öncélú feladat-, hatásköri problémák jelentkeztek, hanem az elmúlt időszakban sajnos egyre több úgynevezett önhikis, önhibáján kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzat került a látókörünkbe, 1700 önhikire jelentkező önkormányzat volt csak a 2011-es év két ütemében.
És még egy adat, ami nagyon fontos: az önkormányzatok eladósodottságának mértéke jelenleg már az 1500 milliárd forintnál tart, amiből a szállítói tartozások mintegy 400 milliárdot tesznek ki. Tehát sem a struktúrában, sem a finanszírozásban nem volt ez minden gond nélküli. Ugyanakkor fontosnak ítéltük meg és fontosnak ítéli meg a frakciónk, hogy a demokrácia és az önrendelkezés megtartásával minden településen legyen és maradjon meg az önkormányzat struktúrája, legyenek választott tisztségviselők, akik a település irányítói maradnak.
Az egyik legfontosabb kérdés az állami és az önkormányzati feladatok szétválasztása. Itt az eddigiekhez képest sokkal hatékonyabb, sokkal átláthatóbb szabályozásra van szükség. Valóssá kell tenni az állami kontrollt, mert ez rendkívüli módon hiányzott az elmúlt 20 esztendőben az önkormányzatok működéséből, és ez a törvényességi felügyelet új megfogalmazásával kerülhet nyugvópontra úgy, hogy a törvényességi felügyelet a bírósági döntések alapulvételével történhet. A választott tisztségviselők tekintetében - ahogy ez a bizottsági vita során kiviláglott - ugyancsak új szabályokat és pontosabb szabályozást tartalmaz a törvény.
A sajtóban is talán nagyobb súlypontot kapott, mint ahogy az egész törvénykezés szempontjából fontos lenne, az összeférhetetlenség kérdése, az országgyűlési képviselők, polgármesterek összeférhetetlenségének kérdése, amit egy másik jogszabály, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény fog szabályozni.
A vitában nagyon érdekes volt az, hogy a korábbi törvényalkotási előkészítő munkával ellentétben még a szocialista Lamperth Mónika is elismerte, hogy a politikai pártokkal egyeztetés történt, és ezt személyesen is üdvözlendőnek tartotta, sőt megemlítette még azt is, hogy több önkormányzati szövetséggel történt egyeztetés, ahol voltak érdemi javaslatok, illetőleg ellenérzések is. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Köszönöm szépen.
Természetesen a vita összes lényeges elemét nem tudom kiemelni, mégis azért jelzésértékű, hogy a bizottság (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) egyhangúlag tudomásul vette és javasolja a törvényjavaslat megtárgyalását. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés