MICHL JÓZSEF (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Az önkormányzati törvény, hasonlóan a köznevelési törvényhez, egy olyan törvény, ami alól senki nem fogja tudni kivonni magát Magyarországon, hiszen az önkormányzatiság nem egyenlő a képviselő-testületekkel és a polgármesterrel, hanem az önkormányzat azt jelenti, hogy az azon a településen élők mindannyian beletartoznak ebbe a körbe, mindenki beletartozik ebbe a körbe. Itt figyelve az előttem felszólalókat is, néha úgy tűnik, mintha ezt a fogalmakban kevernénk.

Két rövid megjegyzéssel hadd kezdjem; az egyik egy olyan megjegyzés, amit valamelyik polgármester úrtól kaptam, aki felháborodva küldte tovább ezt a levelet. A Jobbik-frakció elnöke, Vona Gábor úr írt levelet minden falusi polgármesternek, felbuzdítva őket, hogy fogjanak ásót, kapát és minden egyebet, és szaladjanak, tűzzenek ki fekete zászlót, és zárják le az utakat, mert itt valami nagy baj készülődik őrájuk nézve. Úgy látszik, Vona Gábor frakcióvezető úr megint lement vidékre, vagy most csak leüzent vidékre írásban (Dr. Apáti István: Elment!), és igyekezett őket eligazítani.

Szeretném a falusi polgármestereim nevében, akik jó néhányan vannak az én választókerületemben is, ezt a stílust és ezt a levelet visszautasítani. Higgyék el, hogy ott is gondolkodó emberek vannak, hiába kistelepülésekről van szó, ott is választanak, és többnyire, hála istennek, olyan polgármestereket, akik saját maguk is végig tudják gondolni, hogy miről mi a véleményük. Nincs szükségük olyan lázító levélre, mint amilyet az önök frakcióvezetője küldött nekik.

Azt gondolom, az a stílus is abszolút visszautasításra való, amit Schiffer frakcióvezető úr az imént megengedett magának itt a parlamentben és ledöbrögizte az ország polgármestereit. Ezt szintén szeretném maximálisan visszautasítani, azt gondolom, mondhatom nyugodtan minden polgármester nevében. Hogy jön ahhoz, frakcióvezető úr, hogy bármelyik polgármestert ledöbrögizzen itt az Országgyűlésben? Vagy nevezze meg konkrétan azt, hogy kiről beszél, nevesítse, vigye el bíróságra a panaszát, beszélje meg az illetővel, de az, hogy itt mindannyiunkat, akik egy-egy településért komoly felelősséget vállalva dolgozunk, ledöbrögizzen, azt gondolom, abszolút méltatlan, hogy ő úgy gondolja, hogy Döbrögik vezetik Magyarország településeit. Remélhetőleg majd egyszer eljut az LMP is oda, hogy valóban lehet más a politika, és a települési polgármesterekről is lehet másképpen beszélni.

Tisztelt Országgyűlés! Már ma is egy csomószor elhangzott itt az a megfogalmazás, hogy falurombolás, főleg a szocialista képviselők szájából, de Vona Gábor levele is egyébként szó szerint ezt tartalmazza, tehát lehet, hogy valami egyeztetés is történt itt a falak mögött. (Moraj a Jobbik soraiban.)

Én azt szeretném elmondani, hogy ebben az igyekezetben és ebben a munkában, amelyet a magyar önkormányzatiságért tesz a Fidesz-KDNP-frakciószövetség, abban véletlenül se azt a gondolkodásmódot keressék, mert azt nem fogják megtalálni, amit a hála istennek már itt nem lévő SZDSZ korábban képviselt, vagyis hogy szüntessük meg a képviselő-testületeket a településeken. Ők voltak annak élharcosai a kampányukban is, mindenhol elmondták, hogy nincs szükség képviselő-testületekre, nincs szükség polgármesterekre a településeken, majd ők megoldják anélkül is.

E helyett a valóban faluromboló gondolkodásmód helyett mi az eddigi, az elmúlt szocialista időszak falurombolását szeretnénk megállítani. Tehát egy kicsit rossz a meglátás iránya az önök részéről. (Dr. Lamperth Mónika közbeszól.) Itt arról szól a törvény, hogy hogyan lehet megállítani azt a falurombolást, amit Lamperth Mónika és társai az elmúlt időszakban elkövettek, ha már bekiabált képviselő asszony, akkor nevesítem a jegyzőkönyv számára.

A falu építéséről beszélünk mi, annak a fejlesztéséről beszélünk, pontosan úgy, ahogy otthon a család fejlesztéséről és építéséről is gondolkodunk. Én úgy tekintek a településre, amelyet a választók bizalmából vezethetek, mint amikor egy nagy családot kell gondozni, segíteni, építeni, éppen ezért ennek a törvénynek azok a pontjai, amelyek például az önfenntartás alátámasztására szolgálnak, és azt segítik, azt gondolom, hogy nagyon is hatékonyan tudják ezt segíteni. Az az öngondoskodás, amit minden településnek tennie kell, az a képességmegtartó népesség, és fordított megfogalmazásban is mindig igaz, hogy népességmegtartó képességre van szüksége minden önkormányzatnak és minden olyan közösségnek, amelynek feladata, hogy önmagáról gondoskodjon elsősorban.

A szabadság nem a tekintetben keresendő az önkormányzati törvényben, hogy amit rendelek, azt majd az állam szolgáltatja és leszállítja a számunkra, hanem éppen azt az öngondoskodást kell erősíteni mindannyiunk számára, ami az igazi szabadságot jelenti. Ugyanis a legnagyobb nehézsége és legnagyobb gondja egy önkormányzatnak, ha mások miatt, a külső körülmények, az őt akadályozó törvényi szorítások miatt képtelen arra, hogy önmagáról gondoskodjon, és akkor valóban, mint egy gyám, ott ül fölötte az állam.

Ebből a mostani törvényjavaslatból én ennek az ellenkezőjét olvasom ki, vagyis azt, hogy az önkormányzatok öngondoskodásra való képességét erősíti. Az a működő önállóság, ami kell hogy a szakszerűséggel találkozzon, és megjelenjen akár abban, hogy a saját települését milyen módon rendezze, milyen módon fejlessze az a közösség, amely választott testületet állít az önkormányzata élére, az a működő önállóság az, amire szükségünk van.

Ehhez állnak rendelkezésünkre olyan lehetőségek, mint például az önkéntes társulások, amivel éppen a kistelepülések érhetik el azt, hogy azokban a feladatokban, amelyeket egyedül képtelenek ellátni, akkor is, ha minden energiánkkal megpróbáljuk bebizonyítani, hogy alkalmas egy néhány száz fős település is, hogy minden tekintetben, mindent önmagának megoldjon, viszont együtt, néhány település összefogva ezt nagyon jól tudja megtenni, amire jó példák a jól működő kistérségek a mai viszonyok között is. (Dr. Lamperth Mónika tapsol.) Köszönöm szépen. Nekem egy ilyen kistérségem van, vagy van nekünk (Dr. Lamperth Mónika: Köszönöm az elismerést, jólesik!), a tatai kistérség. Magyary Zoltán példáját és tanítását figyelembe véve (Zaj, közbeszólások az MSZP soraiban. - Az elnök csenget.), igyekeztünk úgy kialakítani a tatai kistérséget, hogy valóban Magyary szellemében azokat az önkéntes társulási lehetőségeket, mindet kihasználjuk, és ezzel a város segítséget nyújtson a környezetében lévő kistelepüléseknek, ezek a kistelepülések pedig az általuk előállított terményekkel vagy azokkal a lehetőségekkel, amit pedig ők tudnak biztosítani a településeink közül, azokkal segítsék a várost.

Egy ilyen együttműködésben látom én azt a lehetőséget, amivel tovább tudjuk erősíteni az önkormányzatiságunkat. Nagyon helyesen tartalmazza a mostani törvénytervezet is ezt a lehetőséget, és megerősíti mindezt azzal, hogy a közigazgatás működtetésének a biztonságát pedig egy járási rendszerbe szervezi, és ennek segítségével az önkormányzatok annak a környezetnek, annak a településszerkezetnek a fejlesztését ennek segítségével meg tudják valósítani.

(13.00)

Sok mindent el lehetne még mondani, de szeretnék időt hagyni képviselőtársaimnak is. Néhány módosító indítvánnyal a Kereszténydemokrata Néppárt is szeretné segíteni, hogy még tökéletesebb legyen ez a törvénykezés. Többek között én például egy olyan gondolatot fogalmaztam meg, ami, azt gondolom, hogy szintén sokak által már kívánt lehetőség, vagy talán most itt valóban a "korlát" szó a helyesebb. Ugyanis én például azt gondolom, hogy a jövőben semmiképpen ne indulhasson polgármesternek vagy helyi képviselőnek az, akinek korábban bármilyen büntetőügye volt, mert azt a helyzetet teremteni egy településen, hogy mindenki által ismerten ott korábban elítélt valaki polgármester vagy képviselő lehessen, annak a településnek a vezetésében részt vehessen, az egész önkormányzatra szomorú bélyeget nyomhatna. Ezzel és ehhez hasonló javító szándékú módosító indítványokkal szeretnénk segíteni azt, hogy ennek a törvénynek az erejénél fogva Magyarországon az önkormányzatiság tovább erősödhessen.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok és az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu