SZILÁGYI PÉTER (LMP): Köszönöm, elnök úr. Előbb elmulasztottam két egyéb észrevételt megtenni, amelyek eléggé aggályosak, és a mostani módosítás nem kíván ezeken módosítani, úgyhogy mindenképpen ezt szeretnénk orvosolni. Az egyik ilyen észrevételünk az lenne, hogy a hatályos törvény 7., 71. és 79/A. §-ai alapján, ez az adós jövedelmének a végrehajtására vonatkozik, a 7. § lehetővé teszi a végrehajtó számára, hogy egyszerre tiltsa le az adós jövedelmét és vezessen végrehajtást az adós pénzforgalmi számláján, azaz a bankszámláján. Ez azért aggályos, mert ugyan a Vht. 74. §-a meghatározza, hogy melyek a letiltás alól mentes juttatások, de amint ezek a bankszámlán jóváírásra kerülnek, akkor el fogják veszíteni a jogcímüket, és végrehajtás alá vonhatóvá válnak. Úgy gondolom, ez azért aggályos, mert manapság minden egyes juttatás bankszámlákra kerül, és így ez alapján ezek a juttatások, ezek a jövedelemnek nem minősülő juttatások is végrehajthatóvá válnak. Úgy gondolom, ezzel is lehetne valamit kezdeni a mostani módosítás során.

A másik észrevételem a Vht., a hatályos törvény 41. §-a. Itt a végrehajtás követelésének, megszűnésének és csökkentésének bejelentésére vonatkozó szabályokat találjuk, azonban a törvény jelenleg nem tartalmaz jogkövetkezményt arra nézve, hogy ha a végrehajtást kérő elmulasztotta a nyilatkozatot, ilyenkor mi a teendő. Ebben most bizonytalanság van, hogy a bíróság ebben az esetben a végrehajtást kérőt kötelezi a végrehajtási költségek megfizetésére, egyáltalán mennyi időn belül terjessze be az iratokat a bíróságra. Úgy gondolom, hogy itt még lenne mit tisztázni, így kérem ennek a megfontolását a kormánytól.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu