BEBES ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Pár szóval szeretnék reagálni az iménti hozzászólásra. Azt gondolom, hogy képviselőtársam akár Boldog István hozzászólásából, akár más hozzászólásból is érzékelheti azt, hogy próbálunk megfelelő javaslatokat megfogalmazni annak érdekében, hogy a kistelepülések ez irányú összefogása megfelelőképpen hasson. Ön említi Vas megyét, szűkebb pátriáját, ahol természetesen jómagam is élek és ugyanezekkel a problémákkal szembesülök. Nem kell a felhívás számunkra, mert mi enélkül is egyrészt a szlovénság helyzetét érzékelve megpróbálunk ehhez módosító javaslatot benyújtani, másrészt pedig az Őrség kistelepülési ellátottságát illetően is próbálunk megfelelő javaslatokkal élni. Ezeket majd nyilván meg fogják vitatni, és a részletes vitában is szó fog esni erről, s nyilvánvalóan lesznek olyan megoldások, amelyek ezt a problémát kezelhetik.

Vas megye, de engedje meg, hogy azt mondjam, nagyjából az egész ország - kevés kivételtől eltekintve - erről szól. De falurombolásról vagy a kis önkormányzatok lehetetlenné tételéről beszélni, ne haragudjon, de ez lázítás az én véleményem szerint, mert igazából nem erről van szó. Megfelelően próbálja a feladatokat, a hatásköröket elhelyezni, de önök nyilvánvalóan megpróbálnak ez ellen beszélni a különböző fórumokon. Higgye el, a mi érdekünk is az, hogy megfelelően működőképes kis önkormányzatok legyenek, és ennek érdekében tevékenykedünk.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu