BEBES ISTVÁN (Fidesz): Rövid szeretnék lenni. Varga Zoltánnak szeretném jelezni, hogy én azt gondolom, a kistérségi társulásokat önök azért találták ki, mert már olyan szintre ment a normatív finanszírozási rendszer, hogy önök is látták, hogy probléma van. Kitaláltak valami olyan megoldást, amire persze Lamperth Mónika azt mondta, hogy az egy csodafegyver (Tállai András: Még drágább lett.), és igazából megpróbálták ezzel elaltatni a dolgokat. Ezeknek a hatására az önkormányzatok persze igyekeztek megfelelő társulásokat létrehozni, ami eleinte jónak is tűnt, csak aztán a későbbiekben önök észbe kaptak, és látták, hogy oda több forrást kell tenni, kiegészítő normatívákat. Na, akkor azokat is egy pillanat alatt megfojtották, és már amikor a harmadik évben járt a kistérségi társulási működtetés, észrevették, hogy ugyanabba a helyzetbe jutottak, mint a másik.
Én azt gondolom, korrektül kell beszélni ezekről a dolgokról. Én úgy hiszem, hogy megpróbálja megfelelően és önkéntes alapon rendezni ez a törvény a különböző társulásokat.
Köszönöm a figyelmet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés