DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Kecskemét): Köszönöm a szót, elnök úr. Én az ajánlás 3. számán szereplő módosító javaslatról akartam egy mondat erejéig megemlékezni. Ezt Szili Katalin nyújtotta be, és azért tartom fontosnak, mert úgy érzem, ez a módosító javaslat alátámasztja a képviselőtársaim által benyújtott és a 2. számon jelzett módosító javaslatot. Ugyanis itt a képviselő asszony kiemeli a törvény célja egymondatos megfogalmazásának a második tagrészéből a munkavállaló szociális érdekeire való tekintettel a "szociális" szót, és helyette az "egzisztenciális érdekeit" teszi be. Amit képviselőtársaim is érzékelnek, és amit önök is világosan és jól elmondtak, hogy egy munkavállalónak nemcsak szociális, hanem - ha szabad ilyen hétköznapian megfogalmaznom - anyagi érdekei vannak. A munka vállalásának ez a jelentős indoka, hogy szeretné a mindennapi megélhetését, boldogulását a tisztességgel elvégzett munkájával biztosítani.
Tudom én, hogy ez mosolyogtatónak tűnik, de Magyarország hosszú-hosszú ideig nem arról szólt, hogy a kétkezi munkát végző emberek azt a bért megkapták volna a kétkezi munkájukért, amivel az egyébként tisztességes egzisztenciájukat - hogy kicsit a képviselő asszony szóhasználatát is idézzem - meg tudják teremteni. Márpedig ennek a törvénynek ez a célja, és itt ismét térjünk vissza két gondolat erejéig a törvényjavaslathoz benyújtott részletes indoklásra. Két alapjog fogalmazódik meg. Az egyik alapjog a munka és a foglalkozás megválasztásának szabadsága, ami szintén sajátos alapjog, és van egy másik sajátos alapjog, amely a vállalkozáshoz való jog, gazdasági alapjog, amelynek korlátozását az állam szintén rendkívül csekély keretek között teheti meg. Elég sok probléma származik abból, amikor ezt a gazdasági jogot korlátozzák.
Nos, ennek a kettőnek a szinkronba hozatala nem egyszerű dolog, és nagyon sokszor... (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) Elnök úr, később folytatom, köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés