DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A 4. és az 5. vitaszakasz összefüggéséről szeretnék beszélni. Kaufer Virág az előbb azt mondta, hogy ő visszavonja az 5. módosítót (Kaufer Virág bólogat.), de én arra szeretném biztatni, hogy ezt ne tegye, illetve javasolnám, hogy készítsünk egy olyan kapcsolódó módosító indítványt, amely a 4-es és az 5-ös értékeit egybefoglalja. Ezt most nem mondom el részletesen, mert ez a módosító indítvány is azt célozza, ami igazából az éjszakai vita központja és hangsúlya volt.

Azoknak a képviselőtársaimnak mondom, akik itt hangoskodnak és most jöttek, hogy mi itt voltunk jó páran, végig többségben szocialista országgyűlési képviselők, és végig azt hangsúlyoztuk az éjszakai vitában, hogy ez a munka törvénykönyve kiegyensúlyozatlan, indokolatlanul hátrányos helyzetbe hozza a munkavállalókat, a munkásokat, és nagyon sok esetben olyan kiszolgáltatottá teszi őket, amit mi nem tudunk elfogadni. Nem tudjuk elfogadni azt, hogy úgy csinál a kormány, mintha valóban egyenlő erőviszonyok lennének a munkajogviszonyban, azonos ereje lenne a munkaadónak és a munkavállalónak, mert ez nem így van. A munkavállaló mindig kiszolgáltatottabb, és mindig szükség van olyan védelmi garanciákra, olyan biztosítékokra, amelyek törvényi garanciát jelentenek, és nem pusztán a munkaadó jóhiszemű hozzáállását.

Az éjszakai vitában az is sokszor elhangzott, hogy az lenne kívánatos, ha a munkaadó és a munkavállaló kölcsönösen felismerve azt, hogy egymásra utaltak, kölcsönösen felismerve egymás érdekét, békességben és harmóniában tudnának együtt dolgozni. Ez igaz, de az is igaz, hogy a munkavállaló ebben a kapcsolatrendszerben sokkal kiszolgáltatottabb, és a mi dolgunk az, hogy olyan munka törvénykönyvét csináljunk (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) - és önöknek is ez a dolguk -, ami sokkal jobban védi a munkavállalókat.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu