DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én egy félreértésről szeretném kicsit lehúzni a leplet. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Aki ugye részt vett a vitában!) Nem tudom, hogy Kaufer Virág képviselő asszony honnan veszi a közvélemény azon álláspontját, hogy az ország lakosságának kétharmada a politika ellen áll (Közbeszólások az MSZP soraiból: Háromnegyed! És az ajánlási szám?!). A vasárnapi közvélemény-kutatás azt bizonyította, hogy közel 60 százalék ezt a politikát támogatja (Moraj az MSZP soraiban. - Taps a Fidesz soraiból.). Azt hiszem, az utóbbi idő legnagyobb merítési közvélemény-kutatása volt a II. kerületben. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Rájuk nem vonatkozik a munka törvénykönyve!)

De azt szeretném leszögezni a mostani napirenddel kapcsolatban, hogy azt a tévhitet is el kellene oszlatni, hogy a vita lezárására azért került sor, mert lehet, hogy önök kifogytak a szóból, de a 10 órás vita után nem éltek azzal a lehetőséggel, hogy péntek-szombat-vasárnap ezt a vitát folytassák. (Taps a kormánypárti padsorokból. - Közbeszólások az MSZP soraiból: Hol voltál tegnap este? Már lehet dolgozni vasárnap?) Önök adták fel, tehát gyakorlatilag azokból a szóismétlésekből meg, köszönjük szépen, nem kérünk, amit a mai napon önök teljesítettek, úgyhogy kizárólag saját magukat tehetik felelőssé azért, hogy ehhez a nagyon fontos törvényhez már nincs mit mondaniuk. (Taps a kormánypárti padsorokban. - Dr. Józsa István: Változtassák meg! - Közbeszólások az MSZP soraiból: Vonják vissza!)

Forrás: parlament.hu