DR. SÓS TAMÁS (MSZP): Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Ebben a két percben a térségi integrált szakképző központokról szólnék. Van olyan módosítónk, amely ezzel a kérdéssel foglalkozik. Szeretnénk ezt életszerűbbé tenni. Számos ellentmondás van az előterjesztésben. Az egyik ellentmondás az, hogy valójában kivételekre épül ez a törvény. Jelenleg 86 térségi integrált szakképző központ van, és tulajdonképpen 68 lesz a kivétel. Tehát látszik, hogy a törvénytervezet megalkotásakor már rájöttek, hogy itt számos sebből vérzik ez az előterjesztés, hisz nem tudják azokat a nagy gigarendszereket létrehozni, ahol 5-10 ezer tanulót képeznének, mondjuk, 50-70 kilométeres körzeten belül, 10-15 intézményt vonnának össze holland módszer alapján. Ugyanakkor ez biztos, hogy magyar viszonylatban nem lenne költséghatékony, ezért kiválasztják, hogy akik EU-s forrásokat kaptak, az legyen kivétel, és legyen kivétel azok az iskolák, akik agráriskolák.
Elég sajátos ez a tervezet, amely kivételekre épül, és ilyen vonatkozásban szinte mondhatnám, hogy ilyen humanoid robotokat kívánnak képezni. Ebben közvetlen pedagógiai, neveléselméleti módszerek nem igazán fognak megjelenni, és a személyes törődés, foglalkozás a tanulókkal, szülőkkel, oktatókkal, úgy gondolom, hogy ebben hiányozni fog. Érdemesnek tartom, hogy gondolják végig, és a pontosításokat vegyék figyelembe.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés