KARA ÁKOS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Megpróbálok kísérletet tenni arra - remélem, sikerrel járok -, hogy a hajnali, szerintem sok tekintetben konstruktív vita nyugodt hangvételét visszahozzam a Házba, mert ahogy egy formálódó törvénynek vagyunk a részesei, alkotói jogalkotóként, úgy ahogy nézem, egy tévéközvetítés előtt formálódó szocialista frakció jelenlétével is az elmúlt percekben számolni kellett, de bízom benne, hogy az a hajnali konstruktív szakmai hangulat és az egymásra való odafigyelés visszatér még a Házba.
Szeretném jelezni, mert ez fontos, és többen is hivatkoztak rá, hogy egy kicsit összegezzék az elhangzottakat, hogy a Fidesz-frakció azt mondta, és most is azt mondja, hogy olyan új munkatörvénykönyvet szeretne, amely kellő garanciát ad a munkavállalók és a munkaadók számára. Ezt hajnalban több frakció is, ha más szavakkal is, de lényegében ezt erősítette meg. Szerintem ez egy fontos dolog.
Aztán szeretnék néhány félreértést tisztázni, hogy mi az, ami nincs benne biztosan a munka törvénykönyvében, tehát már nemcsak lakossági fórumokon egyébként, hanem szakmai típusú vitákban is úgy tűnik, hogy idejön: a sztrájktörvény szabályozása például nincs benne a munka törvénykönyvében. Tehát a sztrájkjoggal kapcsolatban most bármi elhangozhat a munka törvénykönyve kapcsán, nyilván idevonatkozó passzust nem fogunk, nem fognak tudni találni.
Arról szeretnék még megemlékezni, mert ez egy nagyon fontos pillanata volt még akkor is, ha nem értettünk benne egyet, szeretnék megemlékezni a hajnali vitáról, beszélgetésről, hogy a Fidesz- és a KNDP-frakció részéről kétszer javasoltuk azt, hogy tágítsuk egy kicsit azt a keretet, a vitának azt a keretét, hogy egy picit életszerűbbé és gyorsabbá is tudjuk tenni a vitát. Azt gondolom, hogy sok fontos észrevétel mellett talán ez egy fontos lehetőség lett volna, ha így előbbre tudunk jutni. Azt gondolom, hogy a kellő garanciához munkavállaló és munkaadó szempontjából ez is hozzátartozott volna. Az ellenzéki pártok miatt ez a többszöri kísérletünk sajnos nem sikerült. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)
Köszönöm a türelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés