KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A múlt héten az Országgyűlés kormánypárti többsége a vonatkozó törvény elfogadásával a korábban önkormányzati tulajdonban lévő egészségügyi intézményeket, kórházakat állami tulajdonba vette. Az más kérdés, hogy az államosítás teljesen aránytalanul, a megyék hátrányára történt, illetve ebbe a salátába minden egyéb más, oda nem tartozó dolgot is beszavaztak - legalább lenne egy kis szégyenérzetük emiatt!
Dr. Garai István képviselőtársammal hetek óta kezdeményezzük az Országgyűlés egészségügyi bizottságában, hogy a kormány számoljon be arról, mi a kormány szándéka ezekkel az intézményekkel. Sajnálatosan eddig minden kezdeményezésünket elutasították. Ezt elfogadhatatlannak tartom, mivel ilyen jelentőségű ügyben a kormány nemcsak az országgyűlési képviselőket, hanem az érintetteket is köteles időben tájékoztatni.
Miután semmi okát nem látjuk a titkolózásuknak, ezért nagyon rossz sejtéseink vannak a szándékaikat illetően. Az már a beadott és elfogadott módosító indítványokból kiderül, hogy nemcsak az intézmények vezetőit és vezető tisztségviselőit rúgják ki, hanem a dolgozóknak is csak egy részét kívánják átvenni. Idézőjelben: "természetesen" korábban mást ígértek.
Mindezeken túl semmilyen információ nincs arról, hogy milyen szervezeti és irányítási keretek között kívánják továbbműködtetni az államosított intézményeket. Mitől lesz az új rendszer költségtakarékosabb vagy hatékonyabb? - szeretnénk tudni. Az azonban egyértelműen látszik, hogy bár az előző ciklusban az előző kormánynak minden változtatási szándéka ellen politikai demonstrációt és tüntetést szerveztek, számos kórházat be kívánnak zárni.
Ezért kérdezem tisztelt államtitkár urat: hány kórházat és intézményt fognak a jövő évben bezárni? Mit jelent a sajtóban megjelent kommunikáció, hogy esetleg funkcióváltásra kerül sor az egyes intézményekben? Ez nem jelent bezárást, tisztelt államtitkár úr? Mire számíthatnak az államosított intézmények dolgozói? Mi a szándéka a kormánynak az átvett és kiürített, vagy funkció nélkül maradó ingatlanokkal?
Várom megtisztelő válaszát. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés