PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mindannyian tapasztaljuk, hogy most így 8 órához közeledve valami elképesztő mértékben felgyorsult a vita, hiszen már az ajánlás 4. pontjánál tartunk. Mi ez ahhoz képest, hogy még 724 ajánlási pont van hátra?

Ehhez a vitához a következőt szeretném hozzátenni, pont a 4. pont kapcsán, amely kicsit jellemzi is, azt gondolom, az egész törvény szemléletét. A módosító javaslatunk itt arra irányul, hogy arra vonatkozzon a munka törvénykönyve, amire kell vonatkoznia, a munkáltató és a munkavállaló között létrejött, rendszerint Magyarországon való munkavégzésre, és ezt egészíti ki Kaufer Virág módosító javaslata nagyon helyesen, mert ő ezt abban a tekintetben is kiterjeszti, hogy akkor is érvényes legyen, amikor a munkát nem Magyarország területén végzi. Mind a kettő rendkívül fontos, és ajánlanám is kormánypárti képviselőtársaimnak, hogy fogadják el ezt a módosító javaslatot.

A vita eddigi szakaszához pedig annyit hadd tegyek hozzá, hogy annyiszor elhangzott, hogy egyeztettek a szakszervezetekkel. Számomra érthetetlen az, hogy akkor, amikor megyei szinten is leülünk a szakszervezetekkel és beszélgetünk velük, a szakszervezetek jelentős része elmondja, hogy mivel nem ért egyet, és azt is megfogalmazza, hogy országos szervezeteikkel nem egyeztettek. Azt mondom, hogy ez még a kisebbik baj.

A nagyobbik baj, amit nem értek, hogy akkor, amikor itt az esély, hogy lehetne egy olyan munka törvénykönyvét alkotni, amely a munkáltató és a munkavállaló közös megegyezésén alapulhatna - hiszen még egy kicsi munkahelyen is akkor megy jól a munka, ha ez a megegyezés létrejön -, akkor miért nem ezt teszi a kormány. Miért vitatkozunk éjszakákat, nappalokat azon, hogy jó-e ez a munka törvénykönyve vagy sem, amikor a szakszervezetek világosan elmondják, hogy miért nem jó? Miért ne lehetne ezeket az energiákat arra fordítani, hogy megegyeznek velük, nem tesznek különbséget közöttük, hiszen azt gondolom, hogy mindannyian akkor szolgáljuk a munkavállalók és a munkáltatók érdekeit, ha ezt a megegyezést elősegítjük.

Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu