DR. DOROSZ DÁVID (LMP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Miután meghallgattuk a Jobbik leendő kormányzásának első száznapos programját, két kérdésem lenne a miniszter úrhoz.

Egyrészt a bólogatásából azt érzékeltem - de majd egészítsen ki -, hogy akkor itt nem tervezik annak a korporatív, felülről építkező érdekvédelmi monstrumnak a kialakítását, amit ma a rendvédelmieknél terveznek. Akkor mi a terve a honvédség területén működő szakszervezetekkel a minisztériumnak, lesz-e ezzel kapcsolatban bármilyen szabályozási változás?

A másik kérdésünk pedig az lenne - az elmúlt 1,5 évben elég sokszor módosítottuk most már a Hjt.-t -, hogy ezzel kapcsolatban várhatunk-e még Hjt.-módosítást a következő 1, 2, akár 3 évben, mert látható, hogy ez az elmúlt 1,5 évben visszatérő módon szinte már rendszeressé vált. Nézzük meg azt, hogy önöknek milyen terveik vannak még ezzel kapcsolatosan!

Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.)

Forrás: parlament.hu