CSIZI PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Csak Vágó Gábor képviselő úrnak szeretnék gyorsan reagálni, hogy közel 9 milliárd forintot fogunk európai uniós támogatásból bölcsődék felújítására és bővítésére költeni. Ezt a helyi önkormányzatok igényelhetik, és a helyi önkormányzatok már felkészültek a pályázatra. Ön természetesen ezt nem tudja, hiszen nem kapott mandátumot egyik helyi önkormányzatban sem, hogy helyi ügyekben tevékenykedjen. Higgye el, hogy bővülni fognak a bölcsődei férőhelyek, és higgye el, hogy azokban az önkormányzatokban, ahol az elmúlt két évben váltás történt, ahol már nem az a szocialista vezetés uralkodik, amelyeknél a normatíva csökkent, illetve megállt, stagnált, ott eltűntek a várólisták.

Pécs városában két évvel ezelőtt több száz fős bölcsődei várólista volt. Mára ez a szám nulla.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.)

Forrás: parlament.hu