DR. DOROSZ DÁVID (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Vadai képviselőtársam megelőzött. Valóban, úgy látszik, hogy a Fideszen belül van innentől kezdve a vita, vagy úgy mondanám, a házelnök úr és a minisztérium között van a vita, hiszen lényegében a javaslataik felét Kövér László házelnök úr módosító javaslatok formájában ki szeretné szedni a tervezetből. Ennek kifejezetten örülünk, és Kövér László politikai habitusától teljesen függetlenül egyetértünk vele, ezek jó módosítások ehhez a törvényjavaslathoz.
Innentől kezdve, kedves Kontrát államtitkár úr, már nemcsak az ellenzékkel van önnek vitája, hanem a saját pártja egyik legbefolyásosabb politikusával is. Úgy látszik, talán a Fideszen belül is meg kellett volna futni az egyeztetési folyamatokat, és úgy kellett volna behozni ezt a törvényjavaslatot. Nemcsak a társadalmi egyeztetést mulasztották el, hanem ezt is meg kellett volna tenniük.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés