DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Fontos, hogy arra emlékezzünk, hogy december 1-jén vagyunk valóban. Ez egy gyásznap a nemzet életében, hiszen Erdély elcsatolásának a szomorú évfordulója. Ha már itt vagyunk, a sállal kapcsolatban (Derültség az MSZP soraiban.), nekem eszembe jut egy történet, mégpedig az, hogy a mellettem kacagó szocialista képviselőtársaim annak a pártnak a tagjai, amely pártnak a miniszterelnöke, Medgyessy Péter 2002. december 1-jén odáig süllyedt, hogy koccintott Năstase román miniszterelnökkel e gyásznap úgymond tiszteletére a Kempinski Hotelben. Ez egy olyan jogesetté vált, hogy a rendőrség feloszlatta a spontán tüntetést (Derültség. - Dr. Ujhelyi István: Térjünk a tárgyra!), és ezt követően a Bukta-eset, a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróság Bukta-esete kényszerítette ki Magyarországon a spontán tüntetés jogintézményét. (Taps a Jobbik soraiból.), úgyhogy ez egy nagyon kiváló eset volt. Grespik László kollégám már dicséri, és a spontán tüntetések hosszú-hosszú folyamata volt az elmúlt nyolc évben, amelyek mind-mind arra irányultak, hogy nemzeti megmaradásunkat, nemzeti érdekeinket érvényesítő hazafiak kimentek az utcákra.

2009. március 15-én egy új jogellenes gyakorlat ütötte fel a fejét. Idézek a Nemzeti Jogvédő Alapítvány jelentéséből, az ekkor ezen a napon történt eseményekből. "A Bazilika környékén az esti órákban különböző időpontokban három, arcát sállal eltakaró, semmiféle jogellenes magatartást nem tanúsító fiatalra rontottak rá kiemelő rendőri egységek, az ellenállást nem tanúsító személyeket törvényes indok nélkül megbilincselték, előállították, a Gyorskocsi utcai fogdára, meztelenre vetkőztették őket, testük átvizsgálását követően több órás fogva tartás után anélkül, hogy meghallgatásukra sor került volna, éjszaka, illetve hajnalban elengedték őket". Tehát ez jellemezte az elmúlt nyolc év gyakorlatát, ezt foglalja össze a részjelentés, amit elfogadott az emberi jogi bizottság. Azt kérem önöktől, hogy ne folytassuk ezt a gyakorlatot, szakítsunk ezzel a gyakorlattal. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Azon vagyunk!) Ezért nem jó ez a rendelkezés.

Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu