DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Igyekeztem kettő óra nulla-nullakor belépni a terembe, de ezek szerint (Közbeszólás az MSZP soraiból: Előbb kezdték.) már előbb elkezdődött a vita (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Pontatlan az órád!), így nem tudtam itt lenni. (Mesterházy Attila: Ha akarjátok, még húzzuk egy kicsit!)

Néhány szakmai kérdésem lenne államtitkár úrhoz (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Nem halljuk!), mert még mindig az az élmény van bennem, hogy a tizenöt perces rendes hozzászólásomat sok-sok órán keresztül nem tudtam elmondani itt a kétpercesek miatt, úgyhogy most néhány bontásban elmondanám.

Az első nagy kérdés, ami már többször elhangzott, hogy ki őrzi az őrzőket. Értettük államtitkár úr megjegyzését, hogy a nemzetbiztonsági bizottságnak lenne ez a dolga. Az ezzel kapcsolatos kételyeinket már elmondtuk, de ennél van egy sokkal érdekesebb része a törvénynek. Azt mondja ugyanis, hogy a nemzeti védelmi szolgálat, az NVSZ hatásköre kiterjed majd erre a NIBEK nevezetű szuper-titkosszolgálatra is, és nyilvánvalóan a kifogástalanéletvitel-vizsgálattól kezdve, az állomány megbízhatósági vizsgálatától kezdve mindenféle ilyen vizsgálatot az NVSZ fog végezni. Tehát ők lesznek az őrzők őrzői.

Csak a törvény ellentmondása ott van - és nagyon kíváncsi lennék, hogy ezt hogy kívánják feloldani -, hogy mindeközben ennek a NIBEK-nek az NVSZ teljes adatállományához is korlátlan hozzáférése lesz. Tehát gyakorlatilag, ha az NVSZ állománya, mondjuk, a létrehozandó új titkosszolgálattal kapcsolatban bármilyen nyomozásba kezd, akkor maga a vizsgált szerv bármikor ehhez az adathoz hozzáférhet, és a törvény egyéb rendelkezése alapján ezt a vizsgálatot akár le is állíthatja, vagy legalábbis javasolhatja, hogy ez a vizsgálat ne legyen. Azt gondoljuk, hogy van némi koherencia a törvényben.

S mindjárt fogom folytatni egy másikkal. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu