DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! A fideszes képviselőtársaimnak mondanám, hogy komoly igény mutatkozik egy vízállásjelentésre, egy időjárás-jelentésre és az útinformra is, ha esetleg a képviselőtársnak ez kell, akitől elnézést kérek, mert a nevét még nem tudtam megjegyezni, de remélem, majd sokat fogunk vitatkozni, és akkor sikerül. A törvény tárgyára visszatérve, Répássy államtitkár úr itt röviden tiszteletét tette tegnap délután a parlament ülésén, és egy vagy kettő darab hozzászólásával akkora badarságokat mondott, hogy nem is csodálom, hogy viszonylag gyorsan távozott az ülésről. Az egyik ilyen volt, hogy nagyon komolyan megvizsgálta a minisztérium apparátusa, és természetesen semmilyen alkotmányjogi kifogást, alkotmányos kifogást ezzel a törvénnyel kapcsolatban az Igazságügyi Minisztérium nem talált. Ráadásul - mint mondta ő - mindenkinek meg kell nyugodnia, hiszen semmilyen nyomozati jogköre és titkos információgyűjtési jogköre nem lesz ennek a szervezetnek. Mindezt azzal kívánta alátámasztani a mélyen felkészült, tanult államtitkár kollégánk, hogy példálózva elmondta, hogy hiszen ez a szervezet is a szakszolgálathoz fordulhat, ha bármire szüksége van.

Ma már, illetve tegnap már egyszer szóvá tettem, hogy ha az államtitkár úr ilyen témában megszólal, akkor legalább minimálisan tájékozódjon, hiszen mindenki jól tudja, aki ezzel a témával foglalkozik, és ahogy nézem, ott szemben is legalább három olyan képviselő van, aki rendészeti vagy nemzetbiztonsági kérdéseket legalább papíron látott, hogy a szakszolgálattól az rendelhet meg titkos információgyűjtést, akinek magának is van ilyen jogköre. Tehát az államtitkár úr ezzel nagyon keményen mellényúlt.

A másik, ami megdöbbentő volt, a vita legelején az emberi jogi bizottság nevében egy fideszes képviselőtársam az emberi jogi bizottság nevében hosszan ecsetelte, hogy ez a törvény mennyire jó, és mennyire rendben van. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Idő!) Számomra egyetlenegyet mutatott ez a felolvasott szöveg (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hogy fogalma nem volt a képviselőtársamnak, hogy a papírról mit olvas fel. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az LMP soraiból.)

Forrás: parlament.hu