DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, és remélem, hogy ebben a körben már csak utoljára kell megszólalnom, és utána hallhatunk rendes felszólalásokat is a Fidesz soraiból.

Felhívnám Földesi képviselőtársam figyelmét arra, hogy valóban megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól is szól ez az előterjesztés, csak utána ott van az, hogy és egyes törvények módosításáról, tehát a szokásos salátakérdés így indul el, és így van az, hogy nagyon sokféle olyan szabályozás van ebben az előterjesztésben, ami nem kifejezetten ehhez kapcsolódik. Tehát ezt is figyelembe kell venni ebben a tekintetben.

Azt szeretném önöknek mondani, hogy nagyon tiszteletre méltó, hogy büszkék képviselőtársaikra. De azért e helyütt említeni, ennek az előterjesztésnek a kapcsán szerintem egy kicsit visszás, merthogy egyébként az előterjesztés arról szól, hogy eleddig több százezer rokkantnyugdíjas volt kétségek között, hogy kapja-e majd az ellátását már jövőre. Most tudják, hogy körülbelül 195 ezer ember felülvizsgálata fog megtörténni. Megjegyzem, ha jól olvasom az előterjesztésből, mindössze két hónapos időintervallum alatt, ami eleve egy óriási adminisztratív terhet is jelent a rendszernek, nem tudni pontosan, hogy milyen szempontok alapján és hogyan, de felülvizsgálatra kerülnek, és látszik az, hogy közülük minimum sok tízezer embert visszaküldenek egy olyan munkaerőpiacra, ami eleve nyomott, ahol egyébként az egészséges honfitársaink is nagyon nehezen tudnak elhelyezkedni.

Tudjuk jól, hogy a válság által leginkább sújtott területeken van a rokkantnyugdíjasok zöme. Egyébként ez a rendszerváltás óta egy komoly probléma, és ezzel csinálni kell valamit, ezzel is egyetértünk, de azt hiszem, hogy ez például Borsod megye, Északkelet-Magyarország és talán a Dél-Dunántúl szempontjából sem egy jó előterjesztés ebben a formában. Arról meg már nem is beszélnék, hogy szó se volt erről a kampányban, arról volt szó, hogy megvédik a nyugdíjakat úgy általában. Hát nem sikerült.

Forrás: parlament.hu