KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Íme, ide lehet érni, hogyha valaki igazán részt akar venni a vitában. Meggyes Tamás nyilvánvalóan nem akar részt venni a vitában, önöket meg jól jégre vitte ezzel az egész témával. Önök megpróbálják itt védeni a védhetetlent, a saját párttársaik által okozott károkat, amit Esztergomnak okoztak. És ez, ne haragudjanak, megmagyarázhatatlan, hogy az az országgyűlési képviselő, aki az előző három ciklusban vezette a várost, most idejöhetne, és elmondhatná egyébként országnak-világnak, hogy nekik mi a véleményük erről a helyzetről, miért van arra szükség, hogy államosítsák azokat az intézményeket, amelyek a városban vannak, hogy valamelyest fenntartsák a rendszer működőképességét.
(12.00)
De nem fedeznek fel önök analógiát azzal, hogy néhány nappal vagy héttel ezelőtt szintén eldöntötték azt, hogy a megyei önkormányzatok vagyonát államosítják? Valószínűleg nyilvánvalóan Pest megye esetében teljesen világos, hogy ugyanilyen csődhelyzetet akartak elkerülni ezzel, hogy nyilvánosságra kerüljön, hogy azokat a megyéket, amelyeket fideszes önkormányzatok vezettek már nemcsak ebben a ciklusban, hanem az azt megelőző ciklusban is, olyan szakértelemhiánnyal vezették ezeket a megyei önkormányzatokat, hogy csődhelyzetbe kerültek, ezért most gyorsan államosították őket, és kifizeti az állam az összes adófizető pénzéből azokat a károkat, amelyeket önök, politikusok valamennyien - Szűcs Lajos például, aki itt volt, de gyorsan eliszkolt innen a teremből - okoztak az összes adófizetőnek.
Most ugyanezt akarják megcsinálni, hogy annak, amit Meggyes Tamás vezetésével önök okoztak Esztergomban, az összes adófizető fizesse meg a kárát és a problémáit. Ez elfogadhatatlan, de ne haragudjanak, sajnálom önöket, hogy önök felvállalták (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) ennek a helyzetnek a kommunikálását itt a parlamentben. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés