MICHL JÓZSEF (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Az, hogy most Meggyes Tamás képviselőtársunk itt van a parlament patkójában vagy nincs itt, ettől a jogszabálytervezettől teljesen független dolog. Én azt elhiszem, és értem, hogy hiányzik önöknek, én is azt gondolom, hogy nagyon helyes lenne, ha itt lenne, de majd ő elszámol ezzel a kérdéssel ott és akkor, amikor erre szükség lesz. (Dr. Szanyi Tibor: Mondjon le!) Őt megválasztották képviselői minőségében, sőt, megválasztották helyi képviselői minőségben is Esztergomban, és mind a kettő esetben, azt gondolom, a következő választáson egészen biztos, hogy az elszámoltatás az esztergomiak feladata lesz, és nem a miénk itt a parlamentben.
Ahhoz viszont, hogy megtörténjen ennek az iskolamentő akciónknak az eredménye, az szükséges, hogy önök értsék meg, hogy ennél tovább most nem tudunk menni, ez a mi feladatunk, ezt tudjuk megtenni. Nyolc iskoláról van szó, az odajáró több száz gyermekről, az ott dolgozó több száz pedagógusról, és az ő szüleikről. Ha önök valóban szeretik Esztergomot, akkor erről a kérdésről beszélgessünk, ezt próbáljuk megoldani, és ne próbálkozzunk most azzal, hogy a délelőttről pedig éjszakára toljuk ezt a történetet.
Azt javaslom önöknek, hogy röviden zárjuk ezt le, én nagyon szeretnék már a felsőoktatási törvényhez, a köznevelési törvényhez hozzászólni, önök kérték, hogy ez napközben legyen, teljesen joggal, azt gondolom, ezt sikerült is megoldaniuk, de így viszont elérjük azt, hogy megint az éjszakába csúszik a törvénytervezetek vitája, egyébként pedig hozzáteszem, hogy azt gondolom, Esztergomban majdnem minden ember dolgozik, mert Komárom-Esztergom megye munkanélküliségi mutatója az országban a legjobb (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.), tehát ne reménykedjenek abban, hogy minden esztergomi a tévé előtt ül most. (Dr. Bárándy Gergely: Három SMS-t kaptam onnan!)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés