SOLTÉSZ MIKLÓS nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Jó reggelt kívánok mindenkinek, ha szabad már így köszönni. Képviselő úr, csak szeretném jelezni önnek és minden további felszólalónak, hogy az előző tíz-tizenegynéhány órás vita arra is jó volt, hogy beérkeztek a módosító indítványok, bár nyilván nem erről kell most beszélgetnünk vagy vitatkoznunk, de azért mégis szeretném jelezni, hogy az együttes folyósítás szabályainak azt a változtatását, miszerint adott esetben az ápolási díjat együtt lehessen fizetni a rokkantsági ellátással vagy a rehabilitációs ellátással, ezt átgondoljuk, és be fogunk fogadni ilyen módosító indítványokat, amelyek ezt a szabályt visszaállítják, és olyan együttfolyósítási lehetőség meglehessen, amely nyilván a nagyon súlyos helyzetben lévőkön segítsen, illetve megtartsa lehetőség szerint a jelenlegi anyagi helyzetüket. Annyit azért szeretnék kérni öntől is, hogy amikor súlyos fogyatékossággal élőkről beszélünk, akár testiről, akár értelmi fogyatékosságról, akkor nem az én kérésem, hanem általában az ő kérésük, hogy ne szellemi fogyatékost említsünk, hanem értelmi fogyatékost; de az észrevételét köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés