SÁGI ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen a lehetőséget. Igaz, hogy nem voltam itt, de Novák Előd képviselőtársamat szeretném tájékoztatni a kommunista utcanevekkel kapcsolatosan, hogy új képviselőként most először van lehetőségem egy ilyen kezdeményezésben részt venni. Korábban Martfűn és környékén többször is próbáltuk ezt a helyzetet rendezni. Sajnos ott olyanokkal ültem együtt, akik nem voltak ebben partnerek. Tehát jelezném, hogy az önkormányzati törvény módosításával 2012. június 30-ig minden önkormányzatnak rendeletet kell alkotni, figyelembe véve azt, hogy kommunista utcanevek, illetve ezekhez kapcsolódóan közterületek, közintézmények elnevezése nem lehet. Ha ez bekerül a kormányhivatalokhoz, és ott mégis maradnak benne ilyen utak, akkor a kormányhivatal velük szemben felléphet.
Tehát teszünk lépéseket, próbálunk megvalósítható lépéseket tenni, és remélem, hogy lesz is eredménye.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés