BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Mélyen tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szólás lehetőségét. Mélyen tisztelt hölgyek, urak, az arányos választójog fetisizálása azért hangozhat el itt - és én meg is értem -, mert a gyengeség jele, az önbizalom hiánya. Úgy látszik, a bűnök nagyon mozognak most már a lelkiismeretükben, és ilyenkor az arányosságra próbálnak hivatkozni. Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Arról kell beszélni, hogy a választásokra jelentkező képviselőjelöltek győzzék meg az állampolgárokat, a választókat, legyenek hitelesek, s a szavak és a tettek legyenek helyzetben.

A kérdés úgy vetődik föl, hogy a pártok biztonsága az arányosság oldaláról, vagy pedig másik oldalról az ország biztonsága a kormányozhatóság és a hiteles emberek oldaláról. Mélyen tisztelt hölgyeim és uraim, én az utóbbit választom, az ország biztonságát, a választópolgárok akaratát. Ki kell állni a választópolgárok elé, és nem a pártokat kell helyzetbe hozni, hanem a választókat és a választójogot kell helyzetbe hozni, hogy az állampolgárok választhassanak. Tehát ha valaki túlhangsúlyozza az arányosság elvét, akkor manipulálni akarja a választásokat. (Taps az LMP soraiban.)

Mit mond Lamperth Mónika? Azt mondja, hogy az arányossággal a pártokat hozzuk helyzetbe, és nem a választók a fontosak. Mélyen tisztelt hölgyeim és uraim, én ezzel az elvvel szembehelyezkedem, és azt mondom, hogy fontos elv, de kérem, a hitelesség, a biztonság és a választópolgárok helyzetbe hozása végtelenül fontos számunkra. A fideszesek és a kereszténydemokraták ezt az értékrendet követik és ezt képviselik. Kedves magyar állampolgárok, önök pedig majd választanak.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu