DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Elég régóta vitatkozunk itt a Házban, és én végig próbáltam olyan szempontból követni ezt a vitát, hogy ha valóban van a kormánypárti többség részéről nyitottság arra nézve, hogy amiben megfogalmazható egyetértés (Folyamatos zaj.), akkor módosító indítványokkal esetleg abba az irányba el lehetne indulni...
Azért lassultam le egy kicsit, mert itt olyan kiabálás van mellettem, hogy ez a koncentrációban egy kicsit visszavetett, de most már megszűnt. Tehát ez talán az arányosság kérdésében kezd kialakulni. Mert túl azon, hogy az ellenzéki pártok egyhangúan érveltek az arányosabb rendszer mellett, itt többen emlékeztettünk arra, és az érintettek ezt nem cáfolták, hogy a Fidesz és a KDNP soraiban is ülnek olyan képviselők, akik még ezen törvény benyújtása előtt kifejezték abbéli álláspontjukat, például az albizottságban, hogy egy arányosabb szisztémát tartanának célravezetőnek. Tehát én azt gondolom, hogy ezen a területen, ennél a kérdésnél érdemes kinyitni újra a vitát.
Ha az időnként indulatoktól, pikírt megjegyzésektől sem mentes vitát megpróbálnánk abba az irányba vinni, hogy van-e olyan kérdés, amelyben egyet lehet érteni, és persze lehet ilyen másik kérdés is, biztos vagyok benne, hogy Ertsey képviselő asszony előhozza a nemi kvóta ügyét is - bocsánat, nem akarok itt senkinek feladatot adni, hogy miről beszéljen -, akkor érdemes keresni olyan pontokat, amelyekben talán konszenzusra lehet jutni. Hozzáteszem: a Magyar Szocialista Párt úgy tartaná ezt igazán üdvözítőnek, ahogy ma az MSZP nevében kezdeményezéssel élt Molnár Zsolt, hogy induljon újra többpárti egyeztetés, mert fontos lenne a magyar demokrácia szempontjából, hogy ne olyan legyen a választási törvény, mint az alaptörvény (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hogy csak egy párt fogadja el.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
(15.50)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés