DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Kecskemét): Köszönöm a szót, elnök úr. Képviselőtársaim, a 72. módosító javaslatra szeretnék én is reagálni. Annyiban vitatkoznék Kaufer Virág képviselő asszonnyal, hogy valóban, a 72-esre szükség van, hiszen abban az esetben minden évben magát ennek a törvénynek a szövegét kellene módosítani, ha a rehabilitációs hozzájárulás mértékét változtatni, valorizálni szeretnénk.
Szerintem az a gyakorlat részben a mindenkori kormánytöbbségnek, részben a parlamentnek nagyobb szabadságot ad, amit mi javaslunk, annál, amit a képviselő asszony tesz. Értem, hogy miért van valamifajta olyan növekményhez kötése, mint a minimálbér, mert azt vélelmezi, hogy a minimálbér évről évre emelkedik, és ezzel szeretné biztosítani azt, illetve össze akarja a kettőt kötni.
Én mégis azt gondolom, hogy elkövetkezhet olyan idő, amikor a minimálbér emelésére nem fog sor kerülni, ugyanakkor ennek a rehabilitációs hozzájárulás mértékének az emelése megtörténhet. Tudok gazdaságilag értelmezni ilyen éveket. Nekem szimpatikusabb, ha külön, a költségvetés tárgyalásakor a mindenkori parlamenti többségre bízzuk ennek a számnak a meghatározását. Ezért jobbnak tartom a kormánypártiak által benyújtottat.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés