DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Visszatérve a 30., 42. ajánlási ponthoz, nem fokozva az eddigi vitát. Mint mondtam, a törvényjavaslatot nem támogatjuk, és nem nyújtottunk be módosító javaslatokat, de vannak olyan, ez esetben például garanciális elemeket tartalmazó módosítók, amiket talán érdemes kiemelni, hogy támogatunk.
Itt nincs másról szó, mint a kirendelésről és a jogviszony megszűnéséről, és erre adnak javaslatot ezek a módosítók. A kirendelés esetében arról van szó, hogy a kormányzati érdekből történő kirendelés időtartama nem haladhatja meg az eredeti javaslat szerint az egy évet, a módosító szerint a három hónapot; a kirendelés ugyanarra a feladatra egy alkalommal legfeljebb az eredeti javaslat szerint egy évvel, a módosító szerint három hónappal meghosszabbítható. Azt gondoljuk, hogy a köztisztviselők számára fontos, hogy ne egy plusz egy év legyen, hanem egy rövidebb időintervallum.
A 42. ajánlási ponton futó javaslat, ami a jogviszony megszüntetésére vonatkozik, azt tartalmazza, hogy a jogviszony megszüntetésekor, illetve megszűnésekor az utolsó munkában töltött napon, de legkésőbb harminc napon belül - ez az eredeti -, a módosító szerint három napon belül a kormánytisztviselő részére ki kell fizetni a munkabérét, egyéb járandóságait, valamint ki kell adni a jogviszonyra vonatkozó szabályban és egyéb jogszabályban előírt igazolásokat. Semmi okát nem látjuk annak, hogy ez egy hónapig húzódjon. Ha már így történik, megszűnik a jogviszony, akkor ezt a lehető legrövidebb időn belül kell rendezni. Ez a három nap, ami számunkra is elfogadható és támogatható.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés