ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Megkezdjük munkánkat. Köszöntöm a jelen lévő országgyűlési képviselőket és mindenkit, aki figyelemmel kíséri az ülést.

Az Országgyűlés őszi ülésszakának 39. ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Stágel Bence és Szilágyi Péter jegyző urak lesznek a segítségemre.

Tisztelt Országgyűlés! Most mandátumigazolás következik. Láng Zsolt képviselő úr a Budapest 2. számú választókerületben tartott időközi választáson egyéni képviselői mandátumot szerzett. A képviselő úr a Budapest területi listán szerzett mandátuma alapján 2010 óta tagja az Országgyűlésnek. Annak érdekében, hogy képviselői megbízatása jogfolytonos legyen, területi listán szerzett mandátumáról egyéni mandátumának országgyűlési igazolásával egyidejűleg mond le.

A mandátumvizsgáló bizottság ma délelőtt ülésezett, és állásfoglalást fogadott el 1/2010-2014. számon. Megadom a szót Rubovszky György elnök úrnak, aki a mandátumvizsgálat eredményéről és a bizottság állásfoglalásáról tájékoztatja az Országgyűlést, továbbá a Házszabály 7. § (2) bekezdésének megfelelően jelentést tesz az Országgyűlésnek. Az elnök úré a szó.

Forrás: parlament.hu