DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kérem frakcióvezető urat, hogy ne keverje össze: amikor a Jobbik a törvényekkel ütközik, akkor a Jobbik nem a Fidesszel ütközik. Ez két teljesen más kategória. A Jobbiknak a törvényes renddel szembeni összeütközései nem a Fidesz-KDNP-vel szembeni összeütközések.

Ugyanakkor úgy láttam a heves vérmérsékletéből, hogy igencsak felpaprikázta önt ez a mondat, ez a kérdés. Ezek szerint egy fájó pontra tapintott, egy érzékeny pontra (Derültség a kormánypárti oldalon.), ami ilyesfajta indulatot szült önből. Ennek a hármas együttműködésnek egyébként még van továbblépési lehetősége öt hónap múlva egy négyes együttműködésre, amikor majd a Demokratikus Koalícióval együtt szervezheti a parlamenti bennülési rendjét a Jobbik. Nem gondoltuk volna, hogy idejutnak! Én úgy gondolom, hogy az egy több lett volna, mint a három az elmúlt héten a Jobbik számára, de ez az én privát véleményem.

Ki kivel működik együtt? Képviselő úr, ha már ön példákat hozott, én is hadd hozzak példákat: ön 71 alkalommal működött együtt szocialista és LMP-s képviselőtársaival. 60-szor szavazott együtt az MSZP-vel és az LMP-vel, így hármasban, és volt 11 olyan szavazás, ahol ön és az ön frakciója csak az MSZP-vel - az LMP-vel és velünk már nem is - szavazott együtt; 11 ilyen alkalom volt. Volt ebben adótörvény, volt ebben versenytörvény, volt ebben médiával kapcsolatos országgyűlési határozat, úgyhogy igen színes annak a palettája és igen széles is, hogy a Jobbik az elmúlt másfél évben hány tucatszor működött együtt a Magyar Szocialista Párttal itt a Házon belül.

Ameddig önök itt egymás között SMS-ben, e-mailben vagy a Facebookon szervezték, hogy éppen melyik ellenzéki képviselő után melyik másik következik, és hogyan adják át egymásnak a szót, aközben a Fidesz és a KDNP azzal foglalkozott, hogy minél szélesebb konszenzust hozzon létre a Parlament falain kívül is. Ma már kétszer is volt szó... (Nagy zaj.)

Forrás: parlament.hu