SZABÓ TIMEA (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Az iménti felszólalásra szeretnék reagálni, a 161. ajánlási pontban megfogalmazottakra. Mi a Jobbikkal ellentétben ennek a szakasznak, a 124. §-nak a teljes elhagyását javasoljuk. Egyébként nem teljesen értettem Magyar képviselőtársam logikai eszmefuttatását, hogy jön az, hogy mi jártunk-e vidéken, ehhez a kérdéshez, meg a megélhetési liberális jogvédők hogy jönnek ide, de mindegy, most nem is erről szeretnék beszélni. Egyébként nem is tudom, hogy kik azok a megélhetési liberális jogvédők, mi meg megélhetési politikusok vagyunk, mert ezért kapjuk a fizetésünket, hogy itt üljünk. Úgyhogy ezt a megélhetési jelzőt soha nem értettem igazán.
Na, de visszatérve a 161. ajánlási pontra: önmagában az LMP nem tartja elfogadhatatlannak egyébként a természetbeni szociális juttatásokat, viszont azt gondoljuk, hogy bizonyos esetekben erre szükség lehet, és indokolt lehet. Viszont úgy gondoljuk, hogy a jelenlegi segélyezési rendszerben nem indokolt ennek a lehetőségnek a bővítése. Igenis, úgy gondoljuk, hogy ez kiskorúsítja az ellátottakat, stigmatizáló hatása van. Itt említette képviselőtársam, hogy milyen jó, mert majd azt kapják a családok, amire szükségük van. Ki az, aki eldönti, hogy mire van szüksége a családnak? Nyilván a család dönti el, hogy mire van szüksége.
Hadd előzzem meg azt, hogy elkártyázzák, nem tudom, nyerőgépeznek, cigit, italt vesznek ebből. Azért ne legyenek illúzióink, pontosan tudjuk azt, hogy egyébként a természetben nyújtott támogatásokat ugyanúgy pénzzé lehet tenni, ráadásul olcsóbban lehet pénzzé tenni, mint amennyi annak a piaci ára, és abból az olcsóbban pénzzé tett áruból, illetve az abból megszerzett pénzből ugyanúgy azt vesznek egyébként, amit akarnak. Tehát ez nem fogja elérni a célját, úgyhogy javasoljuk a teljes elhagyást.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés