SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ellentétben az előttem szólóval én megköszönöm elnök úrnak azt a tiszteletet, amit Murányi Leventének megadott azzal, hogy bár túllépte az időt, mégis engedte őt beszélni. (Taps a Jobbik soraiban.) Egyébként itt jön ki az, amiről eddig is beszéltünk, hogy maguk - jelen pillanatban is idejön 35 évesen, és arra hivatkozik, hogy 35 éves - az általános vitánál ideküldték Bárándy Gergelyt, aki szintén arra hivatkozott, hogy ő mennyire fiatal, és nem volt itt se Lendvai Ildikó, se Kovács László, se a hatalom átmentői, ráadásul ön azt mondta, hogy nem tudta, hova lépett be. Dehogynem tudta! Maga legalább annyira tiszteletlen ezzel az országgal és az '56-osokkal szemben, mint amennyire Lendvai Ildikó vagy Kovács László.
Ezért nem értek egyet Schiffer képviselőtársammal sem, hiszen itt nem kollektív büntetésről van szó. Arról van szó, hogy az MSZP, ez a párt deklarálta azt, hogy ő az MSZMP jogutódja. Amikor deklarálta, akkor mindenki, aki belépett ebbe a pártba, ugyanúgy vállalta a felelősséget az MSZMP által elkövetett bűnökért, azért a diktatúráért, amit az MSZMP tartott fenn ebben az országban. Éppen ezért hogyan lehetne konszenzus, amikor a bűnbánatnak a legkisebb jele sincs meg bennük huszonegy éven keresztül? Hiszen megbocsátás is csak akkor lehet, hogyha valakiben van bűnbánat. Tehát én azt mondom, hogy ezt a törvényt, amit itt benyújtottak, sokkal keményebben és sokkal komolyabban meg lehetne fogalmazni, figyelembe kellene venni esetleg a módosító javaslatainkat.
Még egy dologra hadd hívjam fel a figyelmüket. Lehet, hogy ön csak 35 éves, de Mansfeld Péter 18 éves volt, amikor kivégezték, és vártak rá két évet, hogy kivégezhessék. Az ön pártjának a jogelődje csinálta folyamatosan ezeket a törvénytelenségeket ebben az országban! (Taps a Jobbik és a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés