DR. IPKOVICH GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Két percben kértem ugyan szót, de konkrét ajánláshoz kívánok hozzászólni, és én megkövetek mindenkit ebben az teremben, aki ezt esetleg szabályellenesnek tartja, de erre kényszerít rá az a körülmény, hogy itt időkeretben kell tárgyalnunk egy ilyen fontos törvényt.

Az előző kétpercesben a 84. ajánlási pontról szóltam, amikor javasoltam, hogy a lakossági hulladékgyűjtést, illetve a víz- és csatornamű-szolgáltatással kapcsolatos tevékenységet vegyük fel az önkormányzatok tevékenységi körébe annak érdekében, nehogy ez véletlenül állam által privatizálásra kerüljön, és Nápolyhoz hasonló állapotok alakuljanak ki az országban.

Jelenleg a 429. ajánlási ponthoz kívánok néhány szót szólni, ez pedig az a módosító indítványunk, amely elhagyná a tervezetből a költségvetéssel és más fontos döntésekkel kapcsolatos minősített döntés elhagyását. Tehát egyszerű döntéssé tenné a javaslat az önkormányzatok költségvetését és más fontos kérdését. Én ezt azzal indokolnám, ha veszünk, mondjuk, egy 80 ezres nagyságú várost, aminek 21 tagú képviselő-testülete van, és az általános szabályok szerint 50 százalék plusz egy fővel tudunk határozatképességet csinálni, ez pontosan 11 ember, és ennek az 50 százaléka hozná meg tulajdonképpen a költségvetés kérdésében a 20-30 milliárdos döntést - én úgy gondolom, hogy ez merész dolog hat ember kezébe ilyen jellegű döntéseket adni. Nem is beszélve a területrendezési, településfejlesztési döntésekről. Én ennek az elhagyását javaslom, és visszaállíttatnám az eddig jól bevált minősített többségét az ilyen jellegű döntéseknek. Ez egy konszenzusteremtő kényszert fog jelenteni az önkormányzatok felé, de még mindig inkább megéri, mint néhány ember kezébe adni milliárdos döntések meghozatalát.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP és a Jobbik soraiból.)

Forrás: parlament.hu